Az alkatrészgyártó kkv-kra épül a magyar járműipar

2016. 09. 26. Autó Autó Teszt Autó alkatrész Autó gyár Autó gyártás Esztergom Gyári munkások SX4 S-Cross Suzuki Suzuki gyár Új autó
Vágólapra másolva!
A nagy cégek mellett az alkatrészgyártó kkv-k is jelentős szerepet töltenek be a magyar járműiparban.
Vágólapra másolva!

A hazai járműgyártás fejlesztését, támogatását eddig valamennyi kormány a magáénak vallotta, így sok nagy járműgyártó jelent meg az országban: a Mercedes, az Audi, a Suzuki és az Opel is. Bár ők magukkal hozták az alkatrészgyártó cégeiket is, de sok kkv is helyet kapott a beszállítók között, hiszen a járműgyártás lényegi területe pont nem az állandó fókuszban lévő összeszerelés, hanem az alkatrészgyártás (az Opel és az Audi kész járművet nem is gyárt hazánkban).

A folyamatos fejlesztés révén az alkatrészgyártó szektor a hazai gazdaság második legjelentősebb ágazatává nőtte ki magát,

a Központi Statisztikai Hivatal kimutatása szerint tavaly 8083 milliárd forint értéket állított elő, 200 milliárddal még többet, mint 2016-ban. A legmagasabb árbevételt produkáló magyarországi cégek ötvenes toplistáján 11 alkatrészgyártó is megtalálható, így a Continental, a Delphi, a Denso, a Hankook, a Harman Becker, a Jabil, a Lear, a LuK Savaria, a Michlen, a Robert Bosch Energy and Body Systems is.

Ezek a cégek ráadásul a világ minden tájára szállítanak a portékáikból, így javítják a külkereskedelmi mérleget is,

hiszen a magyar kivitel 20 százalékát ők produkálják, emellett nyereségesek, így társasági adót is fizetnek.

Az autóalkatrész gyártók adják a hazai járműgyártás gerincét Fotó: Adrián Zoltán - Origo

Az alkatrészgyártó vállalatok éves összárbevétele több mint 3000 milliárd forint, ez majdnem mind exportbevétel, és 150 milliárdra tehető a nyereségük, ami után társasági adót fizetnek. Egyes források szerint Kína negyedik legnagyobb autóalkatrész-beszállítója éppen Magyarország.

Természetesen a foglalkoztatásban is élen járnak ezek a cégek. 2017 első negyedévében 160 ezren dolgoztak a járműgyártásban és az ahhoz szorosan kötődő iparágakban.

Az autóipari beszállítói-alkatrészgyártói szektor 12 legnagyobb globális vállalatából 10 hazánkban is jelen van, némelyik több telephellyel is. Például Miskolcon ez az iparág csökkentette a még 2010-ben is igen jelentős munkanélküliséget.

A szektor a mesterséges intelligencia, az önvezető autók és a digitalizáció fejlődésével nem csak biztos jövőt kínál, de remélhetőleg tartósan itt is marad Magyarországon.

A témával a cikkünk forrása, az Mfor.hu írása további részletekkel is szolgál.