Komoly újítást tervez a McDonald’s nyártól

McDonald's hamburger
Összeállíthatjuk saját hamburgerünket
Vágólapra másolva!
A McDonald's az étterem történetének egyik legmerészebb lépésére szánta el magát, ugyanis nyártól az összes amerikai éttermükben fognak nem fagyasztott, hanem friss marhahúsból készült prémium szendvicset árulni.
Vágólapra másolva!

Az Egyesült Államokban a McDonald's összesen 14 ezer éttermet üzemeltet. A vevő számának csökkenését úgy próbálta megállítani a gyorsétteremlánc,

hogy visszahozták a közkedvelt 1, 2 és 3 dolláros menüket.

Ahogy a héten beszámoltunk róla, az újítás nem jött be, így most más eszközhöz nyúl az étterem:

Friss marhahúsból készítik a szendvicseiket.

Ez nem azt jelenti, hogy a McDonald's az Államokban kivezeti a fagyasztott marhahúspogácsákat, hanem a jelenleg kapható szendvicsekkel párhuzamosan árulják majd azt.

A lépéstől ugrásszerűen megnőhet az ételek minősége – írja a BBC.

Érdekes lesz látni a megszokott menü mellett a friss húsból készült hamburgereket Forrás: McDonald's

A döntésnek köszönhetően az étterem komoly kihívója lesz a prémium hamburgereket kínáló láncoknak, főleg, ha az árakat a jelenlegi szinten tudják tartani.

Az újítást a legtöbb étteremben június végéig tervezik bevezetni.

Megszólalt a cég brit vezetője is, akik érdeklődve figyelik az amerikai fejleményeket. Ha sikeres lesz a húzás, akkor Európát is elérheti a változás szele.

Azért a vezető kiemelte, hogy a húspogácsákat jelenleg is 100 százalékban ír és brit marhákból készítik, és

nincs bennük hozzáadott anyag a són és borson kívül.

Illusztráció Forrás: Origo

A friss húst egy éven tesztelték, és már 3500 étteremben elérhetően a kb. 113 grammot nyomó prémium húspogácsával árusított hamburger.

A párhuzamos árusítás remek lehetőséget biztosít a két hamburger összehasonlítására.

Az amerikai McDonald's vezetője szerint a friss hús bevezetése a legnagyobb horderejű változtatás az étteremben életében az egész nap kapható reggeli bevezetése óta.