Vagyona felének elajándékozásáról rendelkezett végakaratában Ingvar Kamprad, az IKEA idén januárban elhunyt alapítója. A 91 éves korában meghalt üzletember vagyonát 362 milliárd svéd koronára (11 084 milliárd forint) becsülte 2017-ben a Bilan című svájci gazdasági magazin – idézte fel a The Local című hírportál.

Kamprad vagyonának felét négy gyermeke örökli, a másik felét pedig Észak-Svédország (Norrland) üzleti vállalkozásainak felvirágoztatására fordítják. „Az örökségem fennmaradó része az FKS alapítványhoz kerül. Ezt az összeget a Norrlandban folyó üzleti tevékenységek fejlesztésére kell fordítani” – írta az üzletember 2014-ben kelt végrendeletében.

Ingvar KampradForrás: AFP/Fabrice Coffrini

A Kamprad család vállalkozásokat, kutatásokat segítő és jótékonysági alapítványát (Familjen Kamprads Stiftelse, FKS) 2011-ben hozta létre a családfő, ennek az értékét 4,7 milliárd svéd koronára (144 milliárd forint) becsülik. Az alapítvány tevékenysége mostanáig Kamprad szülőhelyére, Smaland történelmi tartományra koncentrálódott.

Ingvar Kampradot mindig is érdekelte Norrland és gyakran ellátogatott az országrészbe. Lehetővé akarta tenni az emberek számára, hogy ott is legyen miből megélniük és ne kelljen elmenniük – mondta a Dagens Nyheter című svéd napilapnak Per Heggenes, az Ikea Alapítvány vezetője, aki elsőként ismertette Kamprad végrendeletét.

Nem sokkal az IKEA alapítójának januári halála után XVI. Károly Gusztáv svéd király az üzletembert méltatva azt mondta, Kamprad „segített megismertetni Svédországot a világgal”.

IKEAForrás: AFP/Dimitar Dilkoff

Az üzletember az 1970-es évektől egészen 2014-ig Svájcban élt, amikor is visszaköltözött szülőhazájába és a Smalandban fekvő Almhultban telepedett le. Azon a településen, ahol 1943-ban megalapította a lakberendezést forradalmasító IKEA vállalatot – a név az Ingvar Kamprad, a családi farm Elmtaryd, valamint a közeli Agunnaryd kezdőbetűiből tevődik össze –, amelynek központja még ma is ott működik.