Repüléstörténeti mérföldkő a leszállás nélküli Perth-London járat

qantas légitársaság boeing 787 dreamliner
A Qantas egyik Boeing 787-ese
Vágólapra másolva!
Szombaton indult az ausztrál Perth városából a Qantas járata, és 17 óra repülés után megérkezett Londonba. Korábban soha nem volt még példa arra, hogy menetrend szerinti járat leszállás nélkül teljesítse a hatalmas távolságot.
Vágólapra másolva!

Az első, nonstop repülést Ausztrália és a londoni Heathrow repülőtér között egy Boeing 787-9 Dreamliner géppel teljesítették.

Az első, de nem az utolsó

Korábban soha nem volt még példa arra, hogy egy menetrendszerinti járat leszállás nélkül győzze le az irdatlan távolságot a kontinensnyi ország és Európa között.

A járatot most elindító Qantas korábban több leszállással,

napokon át tartó, úgynevezett "kenguruúton", azaz "ugrásszerű" útvonalmintával vitte utasait Ausztrália és London között.

Most azonban, az első sikeres repülés után, állandósulhat a leszállás nélküli repülés. A légitársaságnál elmondták, hogy ennek megvalósítására azért nyílt lehetőség, mert a Boeing Dreamlinere

sokkal hatékonyabb üzemanyag-felhasználási tulajdonságokkal bír,

mint a polgári légiközlekedés és a nagy távolságú utak egyik csúcsgépének számító Boeing 747-es típus.

A Perth-London közvetlen útvonalon a Qantas Boeing 787-es Dreamliner gépe repül mostantól Forrás: Flickr.com

A Qantasnál máris abban bíznak, a jól vizsgázott Dreamlinerre építve, hogy további, hosszú távolságú útvonalakat kínálhatnak menetrendszerinti járatok formájában az utazóknak.

Hosszú, de nem a leghosszabb

A beszámolók kitérnek arra is, hogy speciális légfrissítő berendezésekkel és zajcsökkentő megoldásokkal igyekezték elősegíteni az utasok kényelmét a hosszú út alatt.

Egy Boeing Dreamliner 787-9 a kifutópálya fölött Forrás: Youtube/Boeing

Számos utas előzetesen beleegyezett abba is, hogy a fedélzeten végzett tevékenységeikről, alvási időtartamaikról adatot szolgáltassanak a University of Sydney munkatársainak, kutatási célból. Az egyetemen főleg a hosszú távú repülés élettani hatásait szeretnék jobban megérteni.

Londonban nagy felhajtás övezte az óriásgép érkezését, amely 14 498 kilométert teljesített 17 óra alatt.

A leszállást számos repülésrajongó ünnepelte a helyszínen, és az utasok közül is többen szívesen válaszoltak a jelen lévő újságírók kérdéseire.

A járat ezzel egyből a leghosszabb, leszállás nélküli járatok sorába emelkedett.

Mindazonáltal - ahogy a CNBC is felhívja a figyelmet -, nem ez az egyetlen ilyen járat, noha Ausztrália és London között kétség kívül ez az első.

Az elmúlt években a légitársaságok mind jobban törekszenek arra, hogy szó szerint, legyőzzék a távolságot.

Számos vállalat üzemeltet már jelenleg is 10 ezer mérföld körüli távolságú, 10 órát jócskán meghaladó repülési időtartamú járatokat.