Kicsiken múlik, hogy spóroljunk az árammal

2018.03.29. 14:24

Az áramfogyasztáson minden háztartás tud spórolni, a kérdés csak az, mennyi időt, odafigyelést és pénzt szán erre. Paradox módon ugyanis a legnagyobb spórolás nincs ingyen. A leghatékonyabban akkor lehet eljárni, ha már az induláskor kiemelt figyelmet fordítunk az energiahatékonyságra. Vagyis ha energiatakarékos hűtőt, mosógépet vagy mosogatógépet veszünk.

Jelentős spórolást hozhat az is, ha a már meglévő, rossz energiahatékonyságú gépeket új és korszerű berendezésekre cseréljük, ám ez nyilvánvalóan jelentős pluszköltséggel jár. Vagyis idő előtt nincs értelme energiatakarékosabbra cserélni a gépeket, ha azok egyébként még jól működnek, mert a befektetés jóval nagyobb, mint a havi szinten elérhető alacsonyabb fogyasztás – persze amikor hűtőnk már az utolsókat rúgja, inkább cseréljünk, mint hogy megvárjuk, amíg elromlik, mert minden havi késlekedés extra áramfogyasztást eredményez.

Energiatakarékos háztartási gépekkel is sokat lehet spórolniForrás: AFP/Phanie/Garo

A gépcsere mellett, vagy az után is jelentősen csökkenthető az áramfogyasztás. Itt azonban sokkal inkább a tudatos hozzáállás a döntő és nem a technológia. Triviális, mégis meg kell jegyezni:

csak akkor kapcsoljunk villanyt, ha kell, és ne maradjon égve, ha már nem vagyunk az adott helyiségben. Főleg a gyerekek hajlamosak ki-bejárkálni, úgy hogy nem kapcsolják le maguk után a lámpákat. Akkor is célszerű leoltani a villanyt, ha csak két percre megyünk ki a szobából – gondoljunk bele, a vízcsapot sem hagyjuk nyitva csak azért, mert fél perc múlva is engednénk egy pohár vizet.

Az utolsó tényleg kapcsolja le mindig a villanytForrás: Shutterstock

A villanybojlert érdemes éjszakai áramra kötni, ez ugyanis sokkal kevesebbe kerül, mint a nappali áram. Ezen túlmenően is célszerű a bojler szabályozóját energiatakarékosra beállítani. A legtöbb berendezésen van eco jelzés, ami az ideális fogyasztás mellett melegíti a vizet. Ez persze csak akkor járható, ha a meleg vizet nem pancsolja el a család minden este feleslegesen.

Apránként, ahogyan kifogynak, érdemes a régi, wolframszálas izzókat energiatakarékos vagy led izzókra cserélni, ám az is fontos, hogy

nem érdemes mindenhová energiatakarékos körtéket csavarni. Ezek ugyanis akkor működnek leghatékonyabban, ha folyamatosan égnek. Vagyis a nappaliban ideális, mert este hat és tizenegy óra között szinte folyamatosan ég, ám a spájzban vagy vécében nem jó megoldás, hiszen ott csak rövid időt töltünk. Az izzók a folyamatos fel-lekapcsolás miatt sokkal hamarabb elromlanak, miközben a tartósságuk sem tud érvényesülni.

Energiatakarékossági tippek: így spórolj otthonForrás: Thinkstock

Az áramot olyan rejtett berendezések is zabálják, amelyek látszólag nem csinálnak semmit. Ilyenek a stand by üzemmódban hagyott gépek, a töltés után is bedugva hagyott telefon- és laptoptöltők. Ezeket érdemes kihúzni a konnektorból, ha nem használjuk őket. Persze ez meglehetősen kényelmetlen, és aligha fogja az ember minden reggel és este végigjárni az összes gépet és eszközt, hogy ki-behuzigálja a dugókat.

Erre adhat megoldást

a kapcsolóval ellátott elosztó, hiszen itt csak az elosztót kell kikapcsolni esténként. Ha még erre sem vagyunk képesek vagy hajlandók, akkor beszerezhetünk úgynevezett intelligens elosztókat is. Ezek leegyszerűsítve érzékelik, hogy az eszközök áramfelvétele csökkent – vagyis ki lettek kapcsolva vagy önmaguktól stand by funkcióra kapcsoltak – és automatikusan megszüntetik az áramellátást. Vagyis a gépek alvó módban nem fogyasztanak semmit. Ez azért nagyon fontos, mert a számítások szerint egy év alatt átlagosan 120 kwh energiát lehet megspórolni, ami több mint négyezer forint – egy elosztó ennél többe kerül, vagyis átlagban másfél év alatt jön vissza az ára, utána már csak spórol.