IMF: szükség van Európai Valutaalapra

2018.03.27. 11:58

Már tavaly felmerült az Európai Valutaalap felállításának ötlete, amely komoly gazdasági visszaeséskor segítené a tagállamokat

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) elnöke, Christine Lagarde, egy berlini konferencián tartott előadásában érvelt a védőháló megalkotása mellett - számolt be a Reuters.

Jók a kilátások, de fel kell készülni

Lagarde beszédében optimizmusának adott hangot a világgazdaság erősödő teljesítményét és kedvező kilátásait illetően. Ugyanakkor úgy fogalmazott, veszélyek is leselkednek a mostani kedvező tendenciákra, úgymint a sok helyen erősödő, gazdasági felhangokkal vegyes politikai populizmus, továbbá egyes protekcionista intézkedések.

Az IMF elnöke, Christine Lagarde, sürgeti egy Európai Valutalap felállításátForrás: AFP/Fabrice Coffrini

Az IMFelnöke úgy vélte, az európai pénzügyminisztereknek szorosabbra kell fűzni együttműködésüket azért, hogy országaik könnyebben vészeljék át a következő lejtmenetek időszakát.

Hozzátette azt is, tartson akár évekig, mire megállapodásra jutnak minden kérdésben, az új európai, "borús időkre" tervezett együttműködésre szükség van, és megéri időt, energiát, és pénzt fordítani arra.

Konkrét funkciókat is javasolt

Az IMF elnöke szerint, az alap fenntartásához éves hozzájárulást adnának az országok, ami sok tekinteben úgy működne, mint egy pénzintézet.

Ha egy országnak segítségre van szüksége, kölcsön formájában pénzt vagy más eszközöket bocsáthatna rendelkezésre.

Azt is javasolta, hogy amikor egy ország gazdaságának jól megy, többletbefizetések vállalásával kellene készüljön az ínségesebb időkre. Lagarde szerint, megfelelő szabályok kidolgozásával elejét lehet venni a többször utalásoknak a szervezet és az országok között.

Úgy vélte továbbá, a brexit miatt érdemes lenne mihamarabb újragondolni az európai tőkepiaci szabályozást.

A berlini konferencián a strukturális reformok felgyorsítását is sürgettékForrás: AFP/Robert Schlesinger

Várható ugyanis, hogy a brit kilépés lezárása után, úgy pénzügyi szolgáltatók jelennek meg a kontinensen.

Elhangzott az is, hogy az Európai Unió elképzeléseivel is találkozik az, hogy átfogó módon próbálják kezelni a munkanélküliséget, valamint az, hogy az eurózóna növekedése érdekében, fel kell gyorsítani a strukturális reformok végrehajtását.