Minden második gyakornok munkavállaló lesz a WebEye-nál

Startup illusztráció
Vágólapra másolva!
Harmadik éve hirdeti meg gyakornoki programját a legnagyobb járműkövetéssel foglalkozó magyar cég. A jellemzően felsőfokú képzésből érkező diákok saját mentort és a cég állandó munkatársaival azonos feladatköröket kapnak a több mint 300 főt foglalkoztató WebEye budapesti, fóti vagy szegedi irodájában. A kiválasztási folyamat sikerességének köszönhetően a gyakorlatra érkezők közel fele a cégnél marad főállású munkavállalóként.
Vágólapra másolva!

A 14 országban aktív, GPS-alapú járműkövetéssel foglalkozó magyar cég elsősorban a Kutatás-Fejlesztés részlegén fogad egyetemi, vagy felsőoktatási szakképzésben tanuló diákokat. A 2-4 hónapos szakmai gyakorlat során lehetőség van szoftver- és/vagy hardverfejlesztők, valamint projektmenedzserek irányítása alatt dolgozni.

A cég a kötelező gyakornoki juttatás mellé fizetést is biztosít a diákok számára.

A felsőfokú képzést biztosító intézmények mellett a kötelező középiskolai gyakorlat is teljesíthető a cégnél; ők elsősorban elektronikai ismereteiket fejleszthetik komplettírozó munkakörben.

A gyakornokok felének a WebEye lesz az első munkahelye Forrás: Shutterstock

Minden gyakornok saját mentort kap, de a cég valamennyi munkatársa, így a felsővezetők is gyakran bevonódnak a diákok képzési programjába szakmai előadások, személyes megbeszélések formájában.

Kölcsönös elégedettség esetén a WebEye előbb részmunkaidős, később teljes munkaidős állást kínál a szakmai programban résztvevőknek.

- tette hozzá Dr. Kanicsár Henriett, WebEye HR vezetője.