Harc indult a cukros üdítők ellen

alumínium doboz
Cans of fizzy drinks including Coca Cola Zero, Fanta, Dr Pepper and Pespsi Max are seen on a shelf in a convenience store in Birkenhead, north-west England on November 20, 2017. Britain's Chancellor of the Exchequer Philip Hammond is set to announce the Government's annual budget on November 22. / AFP PHOTO / Paul ELLIS
Vágólapra másolva!
Nagy-Britanniában pénteken lépett hatályba a legújabb törvény, miszerint a cukros üdítőitalok után külön adót kell fizetnie a gyártóknak. A BBC által úttörőnek nevezett cukoradótól az optimistábbak azt várják, hogy a gyártók többsége csökkenteni fogja az italaikhoz hozzáadott cukor mennyiségét. Mások viszont úgy gondolják, hogy a hatások majd csak később fognak érződni és azt sem biztos, hogy pozitívak lesznek.
Vágólapra másolva!

Vegyesen fogadták a briteknél a cukros üdítőkre kiszabott különadót. A miniszterek és az adó mellett kampányolók szerint egészségesebbek lesznek az italok, mások viszont nem várnak jelentős változást rövid távon. Az adót ugyan a gyártókra vetik ki, azonban semmi sem gátolja meg őket abban, hogy a fogyasztókkal fizettessék ki a költségeket, így akár komolyabb drágulások is előfordulhatnak márkától függően.

Akiknek az itala eléri vagy meghaladja a 100 milliliterenkénti 8 gramm cukor mennyiségét, azoknak 24 pennyt kell majd fizetnie literenként.

Az 5 és a 8 gramm közé eső italok gyártóinak valamelyest kevesebbet, 18 pennyt kell fizetniük literenként.

illusztráció Fotó: Magócsi Márton [origo]

A törvény alól kivételt képeznek a 100 százalékos gyümölcslevek, hiszen ezek hozzáadott cukrot nem tartalmaznak. A magas tejtartalmú italok gyártóinak sem kell majd adót fizetniük. Hiába tartalmaz cukrot a termék, a magas kalciumtartalom, úgy tűnik, fontosabb a britek számára.

A kincstár előzetesen azt remélte az új adótól, hogy éves szinten 500 millió fontos bevételre tesznek szert. Ezt az előrejelzést azonban módosították 240 millióra (86 milliárd forint), mivel néhány gyártó csökkentette az italokhoz hozzáadott cukor mennyiségét és emiatt kevesebbet fizetnek majd,

Magyarországon is hatályban van hasonló adó a cukrozott üdítőitalokra. Nálunk abban az esetben kell adót fizetnie a gyártóknak, ha a hozzáadott cukortartalom meghaladja a 8 gramm cukor/100 milliliter mennyiséget vagy az üdítőital (energiaital) hozzáadott koffeintartalma meghaladja a 10 milligramm koffein/100 milliliter mennyiséget.

Dobozos üdítők egy brit áruház polcain Forrás: AFP/Paul Ellis

Kivételt alkotnak a legalább 25 százalék gyümölcshányadot tartalmazó sűrítményeket, koncentrátumokat, szörpöket, nektárokat és gyümölcsleveket.

Az adó mértéke az egyes élelmiszerek fogyasztásának mennyiségi egységre vetített egészség-kockázatától függően különböző. Az üdítőitalok esetében például 5 forint/liter, energiaital esetében 250 forint/liter.

Hazánkban és a briteknél is az adó elsősorban a fiatalokat és a tinédzserek egészségét hivatott megvédeni. A BBC szerint a összes korcsoport túlzásba viszi a cukorfogyasztást azonban a tinédzserek még az átlagnál is sokkal többet esznek és isznak cukros termékeket. Kiderül az is, hogy a napi cukorbevitelük negyedét a cukros italok fogyasztásával érik el. Steve Brine, a brit egészségügyi miniszter elmondta, hogy a tinik átlagosan egy fürdőkádnyi üdítőt isznak évente.

Aggasztó adat az is, hogy Angliában minden 10 percben egy gyermek elveszíti egyik fogát, megelőzhető okok miatt, részben a magas cukorbevitelnek köszönhetően.

Hasonló adót vezettek be Mexikóban is 2014 januárjában. Az év végére a mexikóiak 12 százalékkal fogyasztottak kevesebb cukrot, a legnagyobb százalékban pedig a szegény háztartások körében csökkent a cukorbevitel. A kutatók arra is rájöttek, hogy a lakosság nagyobb mennyiségben vásárolta azokat az italokat, amelyek nem lettek megadóztatva. Persze ez azzal is magyarázható, hogy a palackozott víz egyre népszerűbbé válik.