Megmutatjuk miért is van szükség ingatlanosra

ingatlan, budapest, adásvétel, alku
Ha a vevő nagyot akar alkudni, az eladó könnyen vissza is léphet
Vágólapra másolva!
Az ingatlanközvetítők, illetve az ingatlanközvetítő irodák munkája lényegesen összetettebb annál, mint hogy egyszerűen meghirdetnek egy hirdetési oldalon egy lakást. Természetesen a tulajdonos is fel tudja tölteni ezekre az oldalakra a képeket és az adatokat a lakásáról, sőt ha jól árazza be azt, akkor neki is esélye jó van az ingatlan eladására. Az értékesítés azonban jó pár apróságon elbukhat, amire ők nem is figyelnek, a szakember viszont igen.
Vágólapra másolva!

Sokan próbálkoznak, majd feladják

A legtöbb tulajdonos úgy fut neki a lakáseladásnak, hogy megpróbálják maguk értékesíteni lakásukat, így megspórolva az ingatlanközvetítő munkadíját. Első lépésként felraknak egy egyszerű hirdetést ingyenes megoldásokat kihasználva. Ezekről hamar kiderül, hogy

annyira mégsem ingyenesek, hiszen a látogatottabb oldalakon az eladást hatékonyabbá tevő plusz szolgáltatásokért gyakran már fizetni kell.

Marosvölgyi Gabriella, a Balla Ingatlan csepeli és szigetszentmiklósi irodájának szakmai vezetője szerint ez az egyik oka annak, hogy sokan az első próbálkozást követően mégis inkább ingatlanközvetítőhöz fordulnak. A másik ok pedig általában az, hogy tartanak attól, kit engednek be a lakásukba, mint érdeklődőt. Az ingatlanosok ugyanis előzetesen megszűrik az érdeklődőket, hiszen nekik sem áll érdekükben, hogy feleslegesen töltsék a tulajdonos és a saját idejüket olyan érdeklődőkkel, akiknek szándékában sem áll a vásárlás.

illusztráció Forrás: BELGA/AFP/ImageGlobe/Jonas Hamers

Ki kell emelni az előnyöket, különbözni kell

Visszatérve az első okra: a tulajdonosok gyakran szembesülnek azzal, hogy egy ingyenes hirdetés még nem feltétlenül elég a gyors eladáshoz. Schneider Zoltán, a Balla Ingatlan belvárosi irodájának szakmai vezetője elmagyarázta, hogy a hatékony értékesítéshez ma már komoly marketing kell.

Fel kell hívni a figyelmet a saját ingatlanunkra azzal, hogy az előnyeit emeljük ki, valamint el kell magyarázni az érdeklődőknek, hogy a miénk miért jobb vétel a többinél.

A szakember hozzátette, hogy egy jó ingatlanos pontosan látja, hogy eladásnál egy adott ingatlanból mit lehet kihozni, mik az előnyei és mik a hátrányai, és természetesen előbbieket domborítja ki a hirdetési szövegekben. Ez persze nem azt jelenti, hogy letagadják az ingatlan negatív tulajdonságait, de megpróbálják a portékát kelendővé tenni, ahogy a piacon is kifényesítik az almákat.

Jó árazás nélkül most sem megy

Az ingatlan árazása szintén egy olyan terület, amelyben a tulajdonosok gyakran hibáznak. Mivel a tulajdonosok azt hallják a különböző médiumokból, és azt látják a hirdetési oldalak átlagárainál, hogy mennyire magasan járnak most a hirdetési árak, így azt gondolják, hogy ha egy valóságtól teljesen elrugaszkodott árat határoznak meg hirdetési árként, akkor is el fog kelni az ingatlan. Ezen az áron persze nem kel el az ingatlan, sőt gyakran érdeklődő sincs, de nem értik miért.

Illusztráció 123RF

Schneider Zoltán hangsúlyozta, hogy szakemberre kell bízni az árazást. Az ingatlanközvetítő szakmai tudásához hozzátartozik, hogy tisztában van az ingatlanpiaci árakkal. Ezt azonban nem olyan egyszerű meghatározni. Egy ingatlan árát ugyanis nem csak az befolyásolja, hogy melyik kerületben vagy melyik utcában található, más egyéb tényező is hatással van rá. A lakás állapota, a társasház állapota, az emelet, a lift, a tájolás, az alaprajz, a kilátás, a zaj is ezek közé tartoznak.

Az biztosan nem elég, ha a webről kinézünk egy hirdetési átlagárat, ami kerületre vagy utcára meg van adva.

Hiszen egy ilyen átlagár nem veszi figyelembe ingatlanunk valamennyi egyedi jellemzőjét. Ráadásul csak hirdetési árat határoz meg, ami nem azonos a valós értékesítési árral. Emellett a tulajdonos, amikor beárazza a saját lakását, általában érzelmi alapon dönt, vagyis a saját lakását mindig többre értékeli.

Az ingatlanos segít és biztonságot nyújt

A megfelelő kommunikáció az, ami Schneider Zoltán szerint legalább ennyire fontos. Mind az eladó, mind a vevő életükben csupán néhányszor kerül olyan helyzetbe, hogy ingatlan ad el vagy vásárol. Ez egy feszült állapot az eladók és a vevők számára is, hiszen az emberek nagy része életében nem túl sok ingatlant ad és vesz - jegyezte meg Marosvölgyi Gabriella. Az eladónak egy vadidegen emberrel kell egyezkednie a legjelentősebb értéktárgyáról, a lakásáról, ami jelentős kihívás számára.

Ebben a kényes helyzetben sokat tud segíteni egy ingatlanos. A két fél közötti feszültségeket elsimítja, és mint egy igazi probléma-megoldó, végigviszi az adásvételt. Ez azt jelenti, hogy mind a két fél részére biztonságot nyújt, már azzal is, hogy a tranzakció előtt tájékoztatja őket arról, miként zajlik a folyamat, mi lesz a menete, milyen lépésekre kerül sor az eladás során.

illusztráció Forrás: Depositphotos

Ez különösen akkor fontos, ha a tapasztalatlan eladóval szemben egy "dörzsölt" befektető áll. Ez a helyzet, azaz maga az adásvétel, egy átlagember számára egyáltalán nem "komfortos", ezért lehet szüksége segítségre, amit értelemszerűen egy tapasztalt ingatlanos tud nyújtani számára, mint szolgáltatást.

Mindezek mellett egy megbízható, nagyobb ingatlanközvetítő iroda még további plusz értékeket kínál: mint a hitelügyintézés, energetikai tanúsítvány készíttetése vagy egy ügyvéd biztosítása. Ezek miatt megéri hozzájuk fordulni az ingatlantulajdonosoknak, hiszen könnyebben, gyorsabban, rugalmasabban intézhető így az adásvétel - tette hozzá Marosvölgyi Gabriella.

Ezek olyan tényezők, melyekkel leveszik a terhek egy jelentős részét az ügyfelek válláról.

Végül, amire nem árt figyelni - a csalódások elkerülése végett -, hogy valóban jó szakember legyen a megbízott ingatlanos. Ennek egyik ismérve lehet az, hogy rendelkezik a közvetítő a megfelelő OKJ-s képesítéssel, ami egyébként a Balla Ingatlan valamennyi ingatlanközvetítőjére igaz - hívta fel a figyelmet Schneider Zoltán. Ő éppen ezért azt tanácsolja az eladóknak, hogy nézzenek utána vagy akár kérdezzenek rá a kiszemelt irodánál az adott tanácsadó képesítésének meglétére, hiszen ez is sokat elárul arról, hogy milyen kvalitású szakemberre bízza ingatlana eladását.