Az IKEA felkészül a megavárosokra

ikea
Tiszta villamos energiát is közvetít már az Ikea az Egyesült Királyságban
Vágólapra másolva!
A világ legnagyobb bútorkereskedője, a svéd IKEA egy olyan jövőre készül, ahol az embereknek nemcsak a pénztárcája lesz kicsi, hanem az otthoni élettere is. A cég a már megszokott öt- vagy tízéves tervek helyet új, hároméves tervet dolgozott ki.
Vágólapra másolva!

Az új stratégiának köszönhetően az IKEA gyorsabban tud majd idomulni az üzleti és társadalmi változásokhoz.

A cég tanulmánya szerint 2030-ra a világ népességének mintegy 60 százaléka él majd nagyvárosokban, kétszerannyian, mint most.

– nyilatkozta Jesper Brodin, a cég vezérigazgatója a Bloombergnek.

Illusztráció Forrás: Pixabay

A közeljövő tervei között van, hogy az IKEA kisebb üzleteket nyit a városközpontokban, hogy ezzel is még közelebb kerüljön vásárlóihoz. Már több mint egy tucat bemutatóteremmel rendelkezik Londonban és Párizsban, de továbbiak nyitását tervezi.

Ezen felül a digitális világban elvárt könnyebb hozzáférést szeretnének nyújtani: online vásárlási lehetőséget, jobb kiszolgálást, valamint gyors házhozszállítást akar biztosítani a svéd cég.

Brodin hozzátette, hogy a nagy raktárházak nyitása továbbra is fennmarad, de ezentúl más prioritásoknak is meg kell felelnie a cégnek.

Illusztráció Forrás: AFP/Thierry Roge

„Gondolnunk kell arra, hogy hol nyitunk újabb nagy raktárakat, hol érdemes beruházni, melyik nagyváros, és melyik ország piacára érdemes betörnünk, miközben szem előtt tartjuk a nemrég elhunyt alapító, Ingvar Kamprad alacsony költségvetés-prioritását" – nyilatkozta Brodin.