Elárverezik James Bond gyönyörű autóját

Aston Martin, James Bond, aukció, Christie's
Daniel Craig is vezette
Vágólapra másolva!
Ha valaki szeretné James Bond bőrében érezni magát, és van felesleges 100-150 millió forintja, akkor most lehetősége van megvenni a 007-es ügynök autóját. Az Aston Martin tervezésében Daniel Craig is segített, és mindössze 100 darab van belőle.
Vágólapra másolva!

Nem mindennapi darab kerül a Christie's aukciós ház kalapácsa alá április 20-án, ugyanis

elárverezik James Bond éjfélkék Aston Martinját.

A New York-i liciten a 2014-es évjáratú Centenary Edition Vanquish árát valahová 400 és 600 ezer dollár közé várják, azaz 100-150 millió forint körül már lehet, hogy gazdára talál az egyik leghíresebb filmes karakter autója.

Daniel Craig használta, sőt a tervezésben is segített Forrás: Christie's

Ez az Aston Martin többek között azért is különleges, mert 007-es sorszámot visel.

Fontos megemlíteni, hogy ez az autó nem szerepelt James Bond-filmben, csak Daniel Craig kapott belőle egy példányt. A színész a Casino Royalban egy Aston Martin DBS V12-t vezetett, ez később visszatért A Quantum csendjében is.

Míg a Skyfall forgatásán feltűnt az ikonikus DB5-ös is a filmben, addig a Spectre miatt új modell, a DB10-es készült.

Érdekesség, hogy a 294 km/h-s végsebességgel rendelkező sportkocsi tervezésében a James Bond karakterét is megformáló Daniel Craig is segített – olvasható a Christie's oldalán.

Az autót Daniel Craig a való életben is használta, és elmondása szerint nagyon fog hiányozni neki, de mivel a bevétel jótékony célokra megy, így könnyebb szívvel válik meg a járműtől.

V12-es, 6 literes motorja van Forrás: Christie's

A Centenary Editionből mindössze 100 darab készült,

ezzel a modellel ünnepelte fennállásának 100. évfordulóját a brit autógyártó.

Mivel egy limitált kiadású autó különleges sorszámú darabjáról van szó, ezért nagy érdeklődésre számítanak az aukción.

A licit győztese nemcsak a különleges Aston Martint nyeri meg, hanem egy utat a cég gaydoni főhadiszállására is, ahol az autó tervezője, Marek Reichman vezeti körbe a szerencsés vevőt.