Meglepő nyereség a Tescónál

2018.04.11. 11:14

A Tesco 2014-es könyvelési botránya pénzügyileg is megrengette az áruházláncot. Azonban úgy tűnik, hogy a 2017-es év már olyan számokat és növekedést hozott, amilyet a befektetők elvárnak. A multinacionális vállalat részvényei a hír hatására emelkednek.

A Tesco most tette közzé előzetes beszámolóját Londonban. Ebből az derül ki, hogy több mint a negyedével javult a kiskereskedelmi hálózat, a Tesco eredménye a 2017-2018-as pénzügyi évben.

A beszámoló szerint a kivételes tételek előtt számolt csoportszintű működési eredmény jelenlegi árfolyamon

28,4 százalékkal 1,644 milliárd fontra (590 milliárd forintra) emelkedett.

Egy évvel korábban ez 1,28 milliárd font volt.

Nőtt a csoportszintű étékesítés is, a 2016-2017-ben mért 49,9 milliárd font tavaly már 51 milliárd font volt.

További jó hír, hogy a nettó adósságállomány 29,6 százalékkal, 3,729 milliárd fontról egy év alatt 2,625 milliárd fontra csökkent.

IllusztrációForrás: AFP/NurPhoto/Michal Fludra

Az Independent arról is ír, hogy a működési profit 80,6 százalékkal emelkedett, míg az adózás előtti eredmény óriásit, 795 százalékot ugrott.

Míg ez 2016-ban csak 145 millió font volt, 2017-ben már 1,3 milliárd font.

Úgy tűnik, hogy a vásárlók is kezdenek visszatérni a Tescóhoz, ugyanis 260 ezer új vásárló tért be az üzletekbe.

Jó évet zárt a TescoForrás: AFP/Adrian Dennis

Az év annyira jól sikerült, hogy a Tesco osztalékot is fizet a részvények után, ennek összege 3 penny.

A hír hatására a Tesco részvények 3,9 százalékkal emelkedtek.

Mint ismert, a Tesco 2014-ben könyvelési botrányba keveredett, és 129 millió fontnyi büntetést kellett fizetnie, amely a vásárlók kártalanításával együtt 235 millió fontra duzzadt.

Mi a helyzet a régióban?

Az előzetes eredményjelentés szerint a Tesco közép-európai hálózatának éves eredménye folyó árfolyamon kalkulálva 105,2 százalékkal,

58 millió fontról 119 millió fontra (csaknem 43 milliárd forintra) emelkedett a cég 2017-2018-as pénzügyi évében.

A magyar Tesco is jól tejesítettFotó: Bielik István - Origo

A szerdán közölt előzetes beszámoló szerint Magyarországon a Tesco az elmúlt pénzügyi évben 577,2 milliárd forint  bevételt ért el. A közép-európai térségben ezt csak a lengyel Tesco-hálózat előzte meg, 2,2 milliárd fontnak megfelelő éves bevétellel.