Kiderült, hogy mennyi osztalékot fizet a Rába

Rába Járműipari Holding
Győr, 2009. december 9. Sován László, (b) és Nagy Zoltán német teherautó gyártásához készíti elő a fejlesztett futóműveketa Rába Járműipari Holding Nyrt. üzemében. Biztonság, környezetbarát működés és gazdaságos gyártás jegyében indított pályázatot a Széchenyi István Egyetem Győrött. A Rába gyárral és másik két győri céggel alkotott konzorcium 450 millió forintos önerő mellett 906 millió forintot nyert a Nemzeti Technológiai Program pályázatán. A négy évig tartó program első évét értékelték, ahol a Rába gyár már a gyakorlatban is hasznosította export piacán a fejlesztési lehetőséget. MTI Fotó: Győri Károly
Vágólapra másolva!
A Rába bejelentette, hogy idén 23 forintos osztalékot fizet, ami magasabb, mint a tavalyi 20 forint. Az osztalékot május 29-én kezdik el kifizetni.
Vágólapra másolva!

Az előző évi húsz forint után

huszonhárom forint osztalékot fizet az idén a Rába Járműipari Holding Nyrt. részvényenként,

miután a csütörtökön megtartott éves közgyűlésen a részvényesek elfogadták az erről szóló előterjesztést.

A részvényesek döntése értelmében

újabb három évre Pintér István vezérigazgatót választották meg az igazgatóság elnökének.

A Rába 2002 után tavaly fizetett először osztalékot részvényeseinek, miután 2016-ban lezárult a hitelmentesítési programja. Az osztalékot a társaság a 2017. évi adózott eredménnyel kiegészített szabad eredménytartalékból fizeti ezer forintos névértékű részvényenként.

Sován László és Nagy Zoltán német teherautó gyártásához készíti elő a fejlesztett futóműveketa Rába Járműipari Holding Nyrt. üzemében Forrás: MTI/Győri Károly

Osztalékot azok a részvényesek kaphatnak, akik a 2018. május 22-i fordulónapon szerepelnek a társaság részvénykönyvében. Az osztalékot május 29-től kezdik kifizetni, a lebonyolítást, megbízás alapján, a Központi Elszámolóház és Értéktár (Keler) Zrt. végzi.

Pintér István elnök-vezérigazgató elmondta, hogy legfontosabb feladata és célja a következő három évben annak a nagyszabású modernizációs programnak a lezárása lesz, ami két éve indult a vállalatnál.

Közölte, a 2019-ben lezáruló mintegy tízmilliárd forintos program eredményeként olyan kovácsoló üzem jön létre,

amely Európában a legmodernebb lesz. Az elnök-vezérigazgató reményei szerint ezzel újabb piacokat nyithatnak majd meg. A fejlesztés a Nagyvállalati beruházási támogatási programban 2,5 milliárd forint támogatást kapott.

Az üzemi eredmény tavaly 2,14 milliárd forint volt, 7,3 százalékkal múlja felül a bázisidőszakét, tárgyévi adózott eredménye pedig 13,9 százalékkal, 1,57 milliárd forintra emelkedett.