Stabil gazdasági helyzetben kezdheti meg munkáját az új kormány

népszavazás 2016 kvótareferendum Dömötör Csaba
Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára
Vágólapra másolva!
Az elmúlt években sikerült visszaszerezni az ország gazdasági függetlenségét: több százezer új munkahely jött létre, emelkedtek a bérek, sikerült megvédeni a nyugdíjakat, miközben a családtámogatások is bővülnek - emelte ki Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára.
Vágólapra másolva!

A friss adatok közül kiemelte, hogy az építőipar 26 százalékkal nőtt tavalyhoz képest. Ez is mutatja a gazdaság erősödését - magyarázta -, és a gazdaság erősödése azt is jelenti, hogy ezt

egyre többen érezhetik a saját életükben.

Ilyen értelemben a mostani helyzet teljesen ellentétes a 2010-essel, amikor a szocialisták egy eladósodott, a jövőjétől majdnem megfosztott országot hagytak hátra - mondta Dömötör Csaba.

Az államtitkár szerint az új kormányzati struktúrának, munkamegosztásnak is igazodnia kell a választás végeredményéhez, fő üzenetéhez:

kiemelt cél a biztonság megerősítése és a függetlenség megvédése.

Utóbbi a gazdasági kérdésekre is vonatkozik, mert "ha a gazdaságot, a megélhetésünket érintő ügyekben is sikerül saját magunk kezében tartani a döntéseket, akkor egy nagy, felívelő korszak küszöbén állhatunk" - jelentette ki a politikus.