Eltűnnek a ToiToi vécék, a Facebook pedig gigantikusat kaszált

2018.04.29. 09:29

A héten átnevezték az egyik afrikai királyságot, és a ToiToi vécék is komoly változáson mennek át az idei évben. Kenyában hihetetlen súlyos büntetéseket szabnak ki azokra, akik nejlonszatyrot használnak és kiderült, hogy a Facebook a botrányok ellenére is gigantikus bevételt termelt 2018 első negyedévében.

Eltűnnek a ToiToi-vécék a fesztiválokról

Közel három évtizeddel működésének megkezdése után, Magyarország első mobil-illemhely szolgáltatója új néven folytatja tovább. A névváltoztatás mellett a szolgáltatásaikat is megújítják és még inkább a megrendelők igényeire szablyák.

illusztrációForrás: --

A cég új néven, yooWC Kft.-ként folytatja működését. Ennek megfelelően eszközeikről, mobil vécéfülkéikről is lekerül az eddig megszokott felirat. A használók a továbbiakban yoo! néven találkozhatnak majd a mobil-illemhelyekkel.

Új nevet kapott az egyik afrikai királysága

III. Mswati király úgy döntött, Szváziföldnek, függetlensége 50. évfordulóján, föl kell vennie történelmi gyökerű nevét. A dél-afrikai országot ezentúl a történelmi nevén, eSwatiniként kell megemlíteni.

illusztrációForrás: MTI/EPA/Tajvani elnöki hivatal/-------------------

Az ország régi-új neve, az eSwatini, szvázi nyelven annyit tesz, hogy a szvázik helye. Érdekesség, hogy az országot idáig gyakran keverték Svájccal, hiszen angolul Switzerland - Svájc és Swaziland- Szváziföld nevei igen hasonlóak.

Sokféle munkakörbe keres 150 munkavállalót az Aldi

Az áruházi eladók és a logisztikai munkatársak mellett összesen 38 munkakörben több mint 150 pozíció nyílt meg, például az értékesítés, az ügyvitel, az informatika és a marketing területén.

illusztrációForrás: AFP/Daniel Leal-Olivas

A legnagyobb arányú bővülés a regionális értékesítési vezetők területén lesz, a jelenlegi létszámot bő 20 százalékkal tervezi emelni a vállalat. A regionális értékesítési vezetők kezdő havi bére bruttó 812 ezer forint, amelyhez prémium középkategóriás autó jár magánhasználattal.

Kenyában börtönnel büntetik a nejlonszatyor használatát

Kenya 2017 augusztus 28-án tiltotta be a műanyag szatyrok használatát az országban. Akik gyártanak, eladnak vagy használnak műanyagból készült zacskókat, azok akár négy év börtönt vagy 40 ezer dolláros büntetést is kaphatnak.

illusztrációForrás: AFP/Simon Maina

David Ong'are, a környezetvédelmi hivatal igazgatója szerint a változás már most érezhető, azonban sokan panaszkodnak, hogy nincs megfelelő alternatíva a műanyag helyett, a vállalkozók számára pedig hatalmas többletköltséget jelent az átállás.

Lemondott a Magyar Telekom vezérigazgatója

Távozik a társaságtól a Magyar Telekom Nyrt. vezérigazgatója, Christopher Mattheisen. A vállalat igazgatósága április 23-i ülésén a vezérigazgató kezdeményezésére döntött a munkaszerződés július elsejei megszüntetéséről.

illusztrációForrás: MTI/Mohai Balázs

Az igazgatóság által kinevezett új vezérigazgató, Rékasi Tibor a társaság igazgatóságának is tagja lesz júliustól.

Nagy sikert arattak a Coca-Cola új, diétás ízei

A Coca-Cola még januárban mutatott be négy új, diétás ízt a vásárlóknak, ennek köszönhetően pedig jelentősen megnőttek az észak-amerikai eladások. Nem mellesleg 2010 óta először növekedett érzékelhetően a diétás termékek eladása.

illusztrációForrás: Shutterstock

Az első negyedéves eladások kétszámjegyűre növekedtek, emellett pedig a kávé és a tea értékesítés is öt százalékot nőtt.

Az Y generáció jelentős része élete végéig albérletbe kényszerül

A Resolution Alapítvány legújabb jelentése szerint az Y generáció 30-as éveikben járó tagjai több mint harmada (40 százalék) él bérelt lakásban. Ez kétszer annyi, mint az X generáció – vagyis az 1965 és 1980 között születettek.

illusztrációForrás: Getty Images/PeopleImages.com - #1400070/Daniel Laflor

A jelentés adatai szerint rekordnagyságú, 1,8 millió gyermekes család él albérletben, míg 15 évvel ezelőtt ennek csupán a harmada, vagyis 600 ezer család költözött bérelt lakásba. Sok fiatal a lakásvásárlás helyett az albérletet választja, de ezzel egy bérleti-körforgásba kerülnek és ebből később sem tudnak kimászni.

Gigantikus a Facebook bevétele a botrányok ellenére is

Az elemzők arra számítottak, hogy az adatvédelmi botrány negatív hatással lesz a Facebook első negyedéves számaira. Ennek éppen az ellenkezője történt és a közösségi médiaóriás bevétele elérte a 11,97 milliárd dollárt.

illusztrációForrás: Pixabay

A cég idei első negyedéves bevétele 49 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál. A nettó eredmény 63 százalékkal ugrott meg, ez 4,99 milliárd dollár, ami szintén jelentős javulás a tavalyi 3,06 milliárd dollárhoz képest.

Nőttek az agrárberuházások tavaly

Az Agrárgazdasági Kutatóintézet (AKI) adatai szerint épületek építésére 31,9 milliárdot, gépbeszerzésre 49 milliárdot, járművekre pedig 7,2 milliárd forintot fordítottak a gazdálkodók.

illusztrációForrás: AFP/RIA Novosti

Míg gépekre kevesebbet költöttek tavaly, addig a tenyész- és igásállatok vásárlása megugrott, és 31,2 milliárd forintot ért el. Földre, telekre 1,12 milliárd forintot fordítottak a gazdaságok, ez 233 százalékos növekedés 2016-hoz képest.

Az OTP több bankot is felvásárolhat a jövőben

Az OTP a következő béhány évben akár 5-6 bankot is vásárolhat a régióban. Az organikus növekedés mellett az OTP akvizícióval is kíván bővülni, erősítette meg Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója.

illusztrációFotó: Szabó Gábor - Origo

A Budapest Bank esetleges megszerzését firtató kérdésre azt mondta, ha eladásra hirdetnék meg a bankot, átgondolnák a lehetőségeket, de a Budapest Bank nem tartozik az OTP kiemelt célpontjai közé.

Bécsben is betiltották az Ubert

Az Ubert az osztrák főváros legnagyobb taxis társasága, a Taxi 40100 vitte bíróság elé, és beadványában azt rótta fel a San Francisco-i székhelyű vállalatnak, hogy nem tartja be a szakmai és üzleti előírásokat.

illusztrációForrás: Shutterstock

A bíróság pedig szerdán kimondta, hogy az Ubernek le kell állítania szolgáltatását mindaddig, amíg biztosítani nem tudja, hogy a megrendelések egy központba fussanak be és azon keresztül kapják meg a címeket a sofőrök, nem pedig közvetlenül az utasoktól.

Emelkedett az üzemanyag ára

A Mol pénteken hat-hat forinttal emelte a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát. Az emeléssel a benzin literenkénti átlagára 375 forintra, a gázolajé 383 forintra nőtt. Nem történt meglepetés a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa ülésén, hiszen maradt a lassan két éve meglévő irányadó ráta. A jegybanki alapkamat így továbbra is 0,9 százalékos.

illusztrációForrás: MTI/Komka Péter

A magyar gazdasági növekedés még mindig a csúcson van. Az első negyedéves GDP-bővülés 5 százalék körül lehetett. Egy vezető elemző szerint az euró/forint árfolyam 310-315 forint körül mozoghat egész évben, az infláció pedig 2,3-2,4 százalék lehet.