Megéri a családi cégeknek a szervezetfejlesztés

vállalkozás, kkv, virágbolt, virág, árus, vállalkozó
Male florist in his shop
Vágólapra másolva!
A magyarországi cégek jelentős része családi vállalkozás, vagyis egészen más rendszer szerint épülnek fel és működnek, mint a többi társaság. Éppen ezért érdemes ezeknél a cégeknél áttekinteni a működést, mert hatalmas potenciál van bennük.
Vágólapra másolva!

Nagyon fontos tényező lehet a szervezetfejlesztés egy családi cég életében Németh Gergely, a COVA tanácsadó cég szervezetpszichológusa szerint. Míg induláskor a családi vállalatok esetében a cég eddigi fejlődésének záloga abban rejlik, hogy a tulajdonos személyesen vesz részt a folyamatok menedzselésében, ez később már gátolja a hatékony működést.

A napi szintű döntések legnagyobb része ugyanis intuíciókra támaszkodik a tények helyett, ami hosszú távon nem túl szerencsés. Ráadásul a vezetők által megélt döntési helyezetek többsége valójában nem tényleges döntés, hanem olyan automatizálható folyamat, amihez nem feltétlenül szükséges közvetlenül a cégvezető.

Teljesen felesleges minden lépésről tudnia a főnöknek, nélküle is halad a folyamatok jó része.

Fontos, hogy a sokéves, megszokott folyamatok újragondolása és fejlesztése csak akkor lehet sikeres, ha a cég és a tulajdonos (család) kész a változásra. Ha a cégvezető nem akar változtatni, akkor a szervezetépítés bizonyosan nem lesz sikeres.

A kkv-knál is lehet értelme a szervezetfejlesztésnek, de célszerű betartani a szakértő tanácsait Forrás: Photononstop/Philippe Turpin

Az első szempont, hogy egységesen akarja a változást a cég és a cégvezető.

Meg kell határozni, hogy mit akar és hová akar eljutni a cég. Ennek fényében kell meghatározni,

ki menedzseli a szervezetépítést, kinek milyen szerepe van, mennyi beleszólása lehet a folyamatokba a bevont külső tanácsadónak.

Ezzel elejét lehet venni a későbbi hatalmi villongásnak.

A szervezetfejlesztésnek kell legyen konkrét célja – a folyamatok hatékonyabbá tétele, a cégvezető tehermentesítése, a hatékonyabb kommunikáció. Amellett, hogy ezt meghatározza a cég, fontos, hogy mérni is tudja, sikerült-e a feladatot végrehajtani. A munka hosszabb távon is megtérül, hiszen így könnyebb a generációs váltás végrehajtása a cégben. A cégvezető pótlása, utódlása egyszerűbb, ha a feladatok, viszonyok egyértelműek és jól körülhatárolhatók. Ellenkező esetben akár hosszabb ideig is megbéníthatja a céget a káosz.