Meglepően nagy forgalomról és emelkedő profitról számolt be az első negyedév alapján a McDonald's amerikai gyorsétteremlánc.

A cég a hétfői New York-i tőzsde nyitása előtt azt közölte, hogy összehasonlítható alapon számított forgalma 2,9 százalékkal nőtt az Egyesült Államokban. Globális forgalma eközben 5,5 százalékkal bővült a március végével záródott három hónapban, ami jócskán felülmúlta a szakértői várakozások átlagában szerepelt 3,6 százalékos növekedést.

Forrás: Táfelspicc

A cég adózás utáni eredménye 1,38 milliárd dollár, részvényenként 1,72 dollár lett az egy évvel korábbi 1,21 milliárd dollár, részvényenként 1,47 dollár után.

A piac által inkább figyelemmel követett egyszeri tételek nélküli részvényarányos eredmény 1,79 dollár lett, nagyobb a szakértők által becsült 1,67 dollárnál.

A McDonald's bevétele a negyedévben 9 százalékkal, 5,68 milliárd dollárról 5,14 milliárd dollárra csökkent, de így is nagyobb lett a várt 4,98 milliárd dollárnál.

A New York-i tőzsde nyitás előtti elektronikus kereskedésében a McDonald's árfolyama csaknem 4 százalékos pluszban állt.