A Teslának 2010-ben még csak 899 alkalmazottja volt, ma már 40 ezer. A vállalat hihetetlen ütemben bővül és veszi fel az új alkalmazottakat, pedig a cég növekedése közel sem indokolja ezt. A Tesla a tömeggyártásban sem jeleskedik, hiszen a Model 3 bemutatkozását bakik sora kísérte, bár a befektetők még bíznak Elon Musk vezérigazgatóban, és hagyják, hogy égesse a pénzt.

A Teslát 2003-ban alapította Elon Musk, akinek mindig is az volt az egyik vezérelve, hogy a növekedés érdekében bármennyit lehet költeni. A Tesla hozzállása azóta sem változott, sőt!

A vállalat már működésének első hét éve alatt sikeresen megszabadult a befektetők összes pénzétől. Musk maga tett be 6,3 millió dollárt a Teslaba 2004-ben és vette át azzal a lendülettel a vezérigazgató szerepét is. Majd jött a 2008-as recesszió, amikor a cég a túlélésért küzdött,

de Musk valahogy elérte, hogy kapjanak egy 40 millió dolláros mentőcsomagot mindössze órákkal a csőd bejelentése előtt.  

A Tesla autója a világűrbőlForrás: AFP/Ho

2010 júniusában úgy tűnt, hogy a Tesla megmenekül, mert sikerült 225 millió dollárt gyűjtenie a befektetőktől, majd tőzsdére ment.

A vállalat hihetetlen szerencsés, hiszen az amerikai Energetikai Hivatal a Tesla környezettudatossága miatt még egy 465 millió dolláros kölcsönt is adott, amelyet 2013-ban visszafizetett a cég. A hasonló gyártók eddig a közelébe se kerültek ilyen kölcsönnek, sőt a befektetőket sem tudják tömegesen meggyőzni arról, hogy álljanak be egy-egy forradalmian új ötlet mögé.

Mindezek ellenére a Tesla 2017-et 3,4 milliárd dollár készpénzállománnyal és 9,4 milliárd dolláros adósággal zárta, ez pedig megmutatja, hogy mekkora hatalma és meggyőzési képessége van Elon Musknak. Az óriási adósság miatt a pénzügyi elemzők egyetértenek abban, hogy hamarosan ismét pénzt kell szereznie a Teslának.

illusztrációForrás: AFP/Chandan Khanna

Cowen & Co vállalat munkatársa, Jeff Osborne szerint a Teslának még az idei negyedik negyedévben 3 milliárd dollárra lenne szüksége, majd 2019 végén további 2 milliárdot kellene begyűjtenie, hogy képes legyen készpénztartalékait 1 milliárd dollár fölött tartani.

Ez nem lesz egyszerű, hiszen a Tesla az előző negyedévben 146 milliót költött csak arra, hogy kifizesse a hitelek kamatát. Ez hasonló méretű összeg ahhoz, mint amennyit a General Motors fizetett, azonban nekik tízszer annyi a bevételük, mint a Teslának.

A Teslanál van 854 millió dollár letétként, ezt azok az ügyfelek helyezték el, akik már előrendelték az új modelleket. Ha a Tesla csődbe megy, akkor a vevők többsége sosem látja viszont a pénzét. Érdekesség, hogy aki egy Tesla Semi modellt szeretne, annak 20 ezer dollár kell előre kifizetnie, aki pedig egy Tesla Roadstert annak 50 ezer dollárt. Ezeket a modelleket még el sem kezdték gyártani.

illusztrációForrás: AFP/Frank Duenzl

A Tesla 2018-ban is folytatta a költekezést. Tavaly még 3,32 milliárd dollárnyi készpénze volt a vállalatnak, az idei első negyedévben azonban sikerült elégetniük újabb 1 milliárd dollárt. Ám a Tesla még így is kisebb veszteségről számolt be, mint amennyit az elemzők vártak.

A kaliforniai autógyártó rekord mennyiségű 3,4 milliárd dolláros bevételt könyvelt el az első negyedévben, de minden korábbinál többet is költött és ezért összességében 785 millió dollárt vesztett Elon Musk cége. Az is aggodalomra adhat okot, hogy a vállalatnak már csak 2,7 milliárd dollár készpénz áll rendelkezésére.