Erősen nyitott az idei szezon: a lakáspiaci fellendülés elérte a „második otthonok", a nyaralók piacát is. Élénk az érdeklődés a Balaton keleti medencéjében lévő központi településeken, azaz Balatonfüreden és Siófokon. Az érdeklődők nagyobb része vízparti, vízpartközeli, amennyiben anyagi forrásai engedik, új építésű társasházakat szeretne venni, melyek kínált négyzetméterára már a fővárosi új építésű lakásokéval egyezik meg.

A nagy érdeklődés miatt a tóparti és új építésű szegmensben akár 10 százalékot meghaladó emelkedésre is számítani kell a következő hónapokban - írja közleményében az Otthon Centrum.

A magyar tengernél sem egyforma mindenütt az ár 

A balatoni, vízparti ingatlanok négyzetméterára akár az 1 millió forintot is elérheti. A valamivel távolabbi ingatlanoknál 500-600 ezer forint négyzetméterenkénti árral találkozni. Kisebb az érdeklődés a nyugati medencében, de ez jó hír a kevésbé tehetőseknek, nekik érdemes itt körülnézni.

A déli parton, például Balatonlellén és a szomszédos településeken akár 30 százalékkal olcsóbban lehet vásárolni.

Ugyanakkor a település Budapestről időben csak 30 perc továbbutazást jelent vonattal és autóval egyaránt.

Megnövekedett a balatonparti nyaralók iránti vásárlói érdeklődésForrás: Shutterstock

Az Otthon Centrum szerint szinte csak magyarok vásárolnak a magyar tengernél, a kevés külföldi elsősorban prémium termékeket keres (például új építésű, tóparti apartman). A fővárosiak sokan vannak, de az ország minden részéből akadnak vásárlók.

Népszerű balatoni fejlesztések

Balatonfüred és Siófok a legkeresettebb, itt épül a legtöbb új apartmanprojekt. Az ingatlanhálózat újlakás-piaci felmérése szerint a két városban összesen 28 projektben több, mint 900 lakás építése van folyamatban.

Eltérőek a négyzetméterárak a Balaton környéki településekenForrás: siofok.hu

Siófokon 17 projektben, mintegy 700 lakás építése zajlik. Itt az árak négyzetméterenként 450 ezer forinttól indulnak, és a vízpart mellett elérik a bűvös 1 millió forintot. Az északi parton, Balatonfüreden 11 beruházás van folyamatban, összesen 210 lakással.

Füreden akár 1,4 millió forintos négyzetméteráron is lehet luxus apartmant vásárolni, de 500 ezer forint alá semelyik új építésű projektben nem megy a négyzetméterár.

 A Nyugati medencében Balatonlellén, Fonyódón, valamint Keszthelyen épülnek új lakások, több ütemben. Számuk összesen több száz.

Balatoni használt ingatlanok

A használt ingatlanok piacán a legfelkapottabb város továbbra is Siófok és Balatonfüred. A két városban a legmagasabbak az ingatlanárak, jelenleg Füred kicsit drágább, ahol a családi házak négyzetméterára éppen meghaladta a 250 ezer forintot, míg Siófok kicsivel alatta maradt (243 ezer forint).

A tópart közelében az átlagnál magasabb, attól távolabb már jóval alacsonyabb árak jellemzők.

A nyugati medencében a két várostól távolodva csökken a családi házak négyzetméterára, és a legtöbb településen 150 ezer forint körülre állt be. Ám Badacsonyban és környékén ennél magasabb, 190 ezer forintos fajlagos ár volt a meghatározó.

Használt ingatlanok átlagos négyzetméterára a Balaton partján

A társasházi lakások tömegesen csak a tópart három legnagyobb városában Siófokon, Balatonfüreden és Keszthelyen fordulnak elő. Itt azonban a családi házakhoz képest nagyobb különbség volt tapasztalható az utóbbi hónapokban.

Amíg Siófokon és Füreden 400 ezer forint négyzetméterenkénti áron már lehetett használt lakást vásárolni,

addig Keszthelyen mindössze 200 ezer forint volt az átlagár az idei év első négy hónapjának adatai alapján.

A használt lakások iránt is nő a kereslet a Balaton partján fekvő településekenForrás: Pixabay

Az árnövekedés mértéke mindkét használt lakás szegmens esetében a keleti medencében a nagyobb: a központi településeken akár a 20-30 százalékot is meghaladta az elmúlt egy évben, addig a fővárostól távolabb eső, kisebb településeken, a növekedés mértéke egy számjegyű maradt.

2018 első negyedévében a legdrágább balatoni nyaraló 55 millió forintért kelt el az Otthon Centrum kínálatában.