Áprilisban 109 millió euróval emelkedtek a jegybank devizatartalékai a márciusi 502 millió euró növekedés után – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapján hétfőn megjelent legfrissebb adatokból. Az idei első négy hónapban 201 millió euróval csökkentek az MNB nemzetközi tartalékai és április végén 23,168 milliárd eurót tettek ki, 1,210 milliárddal kevesebbet, mint egy évvel korábban.

Az MNB áprilisban kiadott Fizetési mérleg jelentéséből vált ismertté, hogy az év végére a rövid – éven belüli lejáratú – külső adósság historikus mélypontra, 16,4 milliárd euróra süllyedt. Így a jegybank és a befektetők által is kiemelten követett Guidotti-Greenspan-szabályt figyelembe véve, a devizatartalék tavaly év végi 23,368 milliárd eurós értéke jelentősen meghaladta a rövid külső adósság szintjét, és ez április végén is igaz lehetett.

Idén egyedül februárban csökkentek a tartalékok 858 millió euróval, amiben szerepet játszott egy 369 millió dollár értékű kötvénylejárat. Az eredetileg 1,25 milliárd dolláros ötéves dollárkötvény állománya már 2016 végére 713 millió dollárra csökkent és a tavaly októberi kötvénycsere ügyletben 344 millió dollárt átváltottak belőle tízéves lejáratú eurókötvényre.

A legközelebbi kötvénylejárat június 11-én lesz, amikor egy tízéves, eredetileg 1,5 milliárd euró értékű 5,75 százalékos kamatozású kötvényből fennálló 1,288 milliárd euró adósság visszafizetése válik esedékessé.