Félhetnek a fagyiimádók? Tovább drágul a vanília

vanília aroma afrodiziákum
A vanília illata, aromája nyugtatólag hat ránk, relaxált állapotot eredményez, így egy stresszes nap után könnyebben tudunk ráhangolódni kedvesünkre.
Vágólapra másolva!
Az elmúlt két évben folyamatos emelkedést mutatott a vanília árfolyama, és a nyersanyag mára olyan szintre ért, hogy drágább lett, mint az ezüst. Ez pedig a fagylaltgyártók mellett a fogyasztókat is kellemetlenül érintheti.
Vágólapra másolva!

Ahogy a vanília kilogrammonkénti árfolyama tavaly megközelítette a 600 dollárt, a nyersanyag drágább lett, mint az ezüst. Ez elsősorban azoknak a gyártóknak okoz fejtörést, melyek ragaszkodnak hozzá, hogy természetes vaníliát használjanak az ízesítéshez, és nem hajlandók áttérni a mesterséges ízre – írja a BBC.

Az árfolyam emelkedésének drasztikus mértékét jól mutatja, hogy a világpiaci exportárfolyam 2016 elején még csak 80 dolláros volt, majd az év végére 100 dollár körüli szintre emelkedett, aztán 2017 első felében már elérte a 300, majd a 600 dollárt is. Napjainkban a vanília árfolyama kilogrammonként 450 és 600 dollár között mozog – a pontos ár a babok méretétől és minőségétől függ.

Az árfolyammozgások hátterében az áll, hogy a vanília igen speciális nyersanyag, amennyiben

a világ teljes termelésének több mint 75 százaléka egyetlen helyről, Madagaszkárról származik.

A probléma az, hogy Madagaszkárt tavaly márciusban elérte egy ciklon, amely súlyos károkat okozott a termésben – mondta Julian Gale, az IEG Vu nyersanyagpiaci elemzője.

Idén sem lett olcsóbb a vanília Forrás: Origo

Noha korábban a piaci szereplők úgy számoltak, hogy a vanília árfolyama mára enyhülni fog, olyannyira erős a piaci kereslet, hogy a nyersanyag még mindig nem tudott lefordulni a kiemelkedően magas árfolyamszintekről.

Ráadásul a vaníliát, mint fűszert, rendkívül nehéz kinyerni a növényből, aminek következtében a sáfrány után a vanília a második legdrágább fűszer az egész világon. Madagaszkár mellett Indonézia, Pápua Új-Guinea és Uganda is jelentősebb kitermelőnek számít. Utóbbi országok közül Uganda például kifejezetten örül az áremelkedésnek, és

a hírek szerint az ország azt tervezi, az idei exportja eléri a 100 tonnát a tavalyi 75 tonna után.

Miközben a vaníliaexport igen jelentős része az amerikai kontinensre megy, ahol kiemelkedően nagy a fagylalt és jégkrémipar, a vaníliát számos más területen is felhasználják. Az étel- és alkoholízesítés mellett a kozmetikai szektor is előszeretettel nyúl a fűszerhez.