Már több mint hárommillió magyar vásárol az interneten

2018.05.08. 17:31

Az egy főre jutó vásárlások száma történelmi csúcson van, meghaladta az évi 11 alkalmat. Az átlagos kosárértékek is nőttek, az eMAG-nál kiemelkedő mértékben a GKi Digital felmérése szerint.

2017-ben tovább bővült a hazai online kereskedelem, több mint 360 milliárd forintos forgalmat generált az egy évvel korábbinál 7 százalékkal több (3 millió) vásárló, ami értékét tekintve 18 százalékkal nagyobb volument jelent, mint 2016-ban.

Az egy főre jutó átlagos vásárlások száma először tavaly lépte át a 11 alkalmat. Az online vásárlók 39 százaléka az eMAG-on is vásárolt legalább egyszer.

Ha az eMAG áprilistól március végéig tartó pénzügyi évét vesszük alapul, a 2017-18-as évről elmondható, hogy átlagon felül nőtt a látogatások száma és a forgalom is. A bővülésben több tényező együttes hatása érvényesült: nőtt az átlagos kosárérték (22 százalékkal 23500 forintra), a látogatók száma (37 százalékkal), a vásárlók száma (21 százalékkal) és a rendelések száma is (16 százalékkal).

A vásárlások számának növekedésében kiemelkedően jó hónap volt a július, az egy évvel korábbiakhoz képest 49 százalékkal több vásárló rendelt az eMAG webáruházából. A húzóhónapnak számító novemberben azonban csak 7 százalékkal sikerült több vásárlót bevonzani, ennek ellenére abszolútértékben még így is ez a hónap vonzotta a legtöbb vásárlót.

Magyarországon is megállíthatatlannak tűnik az internetes vásárlás térnyeréseForrás: Dreamstime

Mint az online kiskereskedelem egészét tekintve, az eMAG esetében is Budapest, illetve Pest megye a forgalom fő forrása, bár a webáruház esetében valamelyest enyhébb a régió túlsúlya.

Az online vásárlók közép-magyarországi koncentrációja azt jelenti, hogy összességében innen érkezik a rendelések 43 százaléka, az itt élő vásárlók generálják a forgalom több mint felét. Az eMAG esetében azonban a 2017-18-as pénzügyi évben a rendelések 32 százaléka, a forgalom 35 százaléka érkezett a régióból.

A vásárlók több mint kétszer annyit költöttek építőanyagra és autóalkatrészre, mint egy évvel korábban, de kétharmadával többet költöttek játékokra és számítógépes kiegészítőkre. Az eMAG bevételeinek jelentős részét továbbra is három termékkategória együttes értékesítése képezi: a TV, a nagy háztartási gépek és fehéráruk, valamint a mobiltelefonok. Ezek együttesen a webáruház forgalmának 55 százalékát adták a márciusban lezárt pénzügyi évben. A legkomolyabb növekedést a cipő, a női ruházati termékek, a gumiabroncs és felni, a táska és kiegészítők, valamint a férfi ruházati termékek kategóriái érték el. Az ide tartozó termékekből az egy évvel korábbinál két és félszer több fogyott.

Az online ajánlatokról minden második eMAG ügyfél az e-mail fiókjába küldött hírlevélből értesül, de 39 százalék az ár-összehasonlító oldalakon találkozik az akciókkal, míg 38 százalékuk közvetlenül a webáruházak honlapján keresi a legjobb árakat. Hatékony még a Facebook-alapú hirdetés is, 26 százalék figyel erre a csatornára, a szintén a Facebookhoz tartozó Instagramon azonban csak 1 százalék futott bele hazai online ajánlatba.