A gazdasági növekedés élénkítésére készül az új kormányzat

Varga Mihály
Varga Mihály, nemzetgazdasági miniszter.
Vágólapra másolva!
Az új kormány hamarosan több, a versenyképességet javító intézkedést mutat be, amelyekkel hatékonyabban kiaknázhatók az ország gazdasági tartalékai, és 2019 után is fenntartható marad a 4 százalék feletti növekedés - mondta a Magyar Időknek Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.
Vágólapra másolva!

A lap csütörtöki számában közlik, hogy az EBRD idén 3,8 százalékos bővülést vár a magyar össztermékben, ami közelíti a kormányzat 4,3 százalékos várakozását.

A miniszter pozitív fejleményként értékeli, hogy az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) is

felfelé módosította várakozásait,

így tett az Európai Bizottság és a Nemzetközi Valutaalap is. Eddig az volt a jellemző, hogy az elemzőknek kellett felzárkózniuk a magyar kormányzati előrejelzésekhez, ezért arra számít, hogy

év közben tovább javulnak az értékelések.

Varga Mihály kifejtette: a kormányzat elégedett az EBRD magyarországi együttműködésével, így nincs tervben, hogy felülvizsgálják a tulajdonlást az osztrák Erste Bank magyar üzletágában, amelyben mindketten 15 százalékos kisebbségi tulajdonrésszel rendelkeznek.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter Forrás: MTI/Soós Lajos

A miniszter szerint a bankrendszer stabilitásának biztosítására megkötött egyezmény már az első évben sikeres volt, az EBRD és a magyar állam is osztalékhoz jutott. Hozzátette, a bankrendszert érintő egyéb lépések nincsenek tervbe véve, a vállalásainak megfelelően az állam már adott el korábban megvett bankot, illetve a jelenleg még állami tulajdonban lévő

Budapest Bank értékesítése is előkészületben van.

Varga Mihály közölte, a kormány korábban csökkentette a bankadót, tavaly a bankrendszer rekordprofittal zárhatott.

A miniszter elmondta azt is, hogy Magyarország mint az EBRD alapító tagja aggodalommal figyeli a pénzintézet politikájának irányát. Hangsúlyozta: az EBRD-vel kapcsolatos eredeti elképzelés az volt, hogy a gazdaságilag fejletlenebb európai államok felzárkózását segítse, ehhez képest a bank alapvetően ázsiai, afrikai vagy közel-keleti beruházási lehetőségeket keres.

Kedvezők a piaci lehetőségek a forrásbevonásra, ezért Magyarország nincs rászorulva az EBRD-re.