A Nestlé sokat bukik a legfiatalabbak étkezési szokásain

2018.05.12. 10:06

A Nestlé 50 millió dollárból épült kutatóközpontjában, Clevelandben az élelmiszer-ipari technikusok és a csomagolással foglalkozó szakemberek három éve új projektbe vágtak bele, amelynek célja az volt, hogy megreformálják az előrekészített, fagyasztott ételeiket. Emellett vonzóbbá akarták tenni a termékeket az időhiánnyal küzdő, de egészségtudatos emberek körében.

A Nestlé ugyan sikeresen átalakította fagyasztott ételeit, azonban kicsit elkéstek vele. Amikor tavaly ismét felfutott a fagyasztott ételek piaca, a vállalat még nem volt kész új termékeivel, ezért piaci részesedést vesztett a riválisokkal szemben.

A Nestlének két fagyasztott termékcsaládja van, a Fit Kitchen és a Lean Cuisine, viszont a megugrott igényeket már nem tudták kielégíteni, egyszerűen nem volt elég a kapacitásuk. Jeff Hamilton, a Nestlé ételeiért felelős vezetője elmondta, hogy a hirtelen jött és jelentős keresletnövekedés a két termékcsaládnál teljesen váratlanul érte őket.

IllusztrációForrás: Picture-Alliance/AFP/Klaus Ohlenschläger

A felzárkózás érdekében a Nestlé nemrég bővítette több amerikai gyárának a kapacitását, új gyártósorokat szerelnek fel a jonesborói, arkansasi és hamiltoni gyárukban is.

A befektetők már régóta sürgették a vállalatvezetést, hogy fejlesszék a fagyasztott termékkínálatot. Ennek engedve a Nestlé nemzetközi tanácsadókat, fókuszcsoportokat és séfeket is vitt az ohiói kutatóközpontjába, hogy gondosan megtervezve, előkészítve megújítsák a menüsort.

Nem titok, hogy a változások többségével a fiatal felnőtteket és az ezredforduló környékén születetteket célozzák meg, akik a vezetés szerint a potenciális vevői lehetnének az új fagyasztott termékeknek, amennyiben kínálnának nekik egészséges változatot, megfelelő áron.

Néhány év stagnálás után tavaly végül 1,4 százalékkal nőtt a fagyasztott ételek iránti kereslet, javarészt a fiatal felnőtteknek köszönhetően. 2017-ben a bevásárlások alkalmával ez a korosztály 9 százalékkal többet költött fagyasztott ételekre, mint az átlagos amerikai háztartások.

A Nestlé egyik fagyasztott termékeForrás: Flickr/Mike Mozart

A Nestlé eladásai azonban mégis visszaestek az év elején. Ennek oka, hogy a két legnagyobb versenytárs, a Conagra és a Pinnacle Foods nagyon megerősödött. A Conagra például 10 százalékkal tudta növelni eladásait idén márciusban, a tavalyi év azonos időszakához képest. A Nestlének 2016-ban 27 milliárd dolláros bevétele volt az Egyesült Államokban, és ennek a 14 százalékát a fagyasztott ételek tették ki. (A 2017-es adatok még nem hozzáférhetőek!)