A Rockefeller-vagyon története

Bain, Portrait of John D. Rockefeller Photograph 20th century United States USA American Philantropist BUSINESSMAN Financier SQUARE FORMAT
George Bain English school Portrait of John D. Rockefeller c.1910 George Bain (1881-1968) John D. Rockefeller (1939-1937)
Vágólapra másolva!
Elárverezték minden idők legértékesebb magánygyűjteményét. A tárgyak a 101 éves korában meghalt ifjabb David Rockefeller kincseiből álltak. A tavaly elhunyt férfi a legendás John D. Rockefeller unokája, aki egyszerű kisfiúból lett a világ leggazdagabb embere a kőolajnak köszönhetően. Így született meg a Rockefeller-dinasztia!
Vágólapra másolva!

A Rockefeller-család vagyonának egy részét a múlt héten árverezte el a Christie's aukciós ház. Az árverést azért tartották, mert 2017-ben 101 éves korában meghalt David Rockefeller, aki a végrendeletében azt kérte, hogy magángyűjteménye kerüljön kalapács alá,

és a bevételt jótékonysági szervezetek kapják.

Az aukció példátlan siker volt, már az első napon megdőlt a legdrágábban elárverezett magángyűjtemény rekordja, összesen 648,4 millió dollár folyt be a nyitó napon.

A legdrágább ez a Picasso-kép volt:

Végül összesen 830 millió dollárért keltek el a műtárgyak.

A festményekből, bútorokból és ékszerekből álló gyűjtemény mesés vagyonról árulkodik, ezért érdemes feleleveníteni, hogy a Rockefeller-dinasztia hogyan lett Amerika legbefolyásosabb és leggazdagabb családja.

Pulykától az olajig

William Avery Rockefeller egy igazi gazember volt, aki az 1800-as évek Amerikájában ott verte át az embereket mindenféle csodaszerekkel, ahol csak tudta. Ezalól nem voltak kivételek a gyerekei sem, akiket így akart az életre nevelni.

Bár ez a nevelési filozófia elég ellentmondásos, úgy tűnik, a második gyereknél, Johnnál működött, aki amellett, hogy pulykát nevelt,

már gyerekként kisebb kölcsönöket adott másoknak kamatra.

Az 1850-es években még egyáltalán nem volt természetes, hogy egy gyerek végigjárja a háromszintű oktatási rendszert, de John egy kereskedelmi főiskolán sajátította el a számvitel szabályait.

John Davison Rockefeller Forrás: Origo

16 évesen már könyvelőként dolgozott, 1859-ben saját logisztikai céget alapított, amely élelmiszerkereskedelemmel foglalkozott. John D. Rockefeller pályafutása azonban akkor vett szerencsés fordulatot,

amikor 1863-ban nyitott egy olajfinomítót Clevelandben.

Akkor még nem lehetett tudni, hogy mekkora üzlet lesz az olaj, ugyanis a többség ekkor inkább tekintett a földet elrontó átokként az olajra, mint pénzforrásként.

Öt évvel később már a társaságé volt a világ legnagyobb kapacitású olajfinomítója.

Múmiaarcú petróleumkirály

Egy rejtélyes gyomorbetegség miatt fiatalon John Rockefeller haja és a szemöldöke kihullott, és egész arca ráncos lett. Emiatt az orvosok rövid életet jósoltak neki, de az anekdoták szerint 37 háziorvosát sikerült túlélnie.

Rockefeller később megalapította a Standard Oil vállalatot, amely csúcspontján

  • 20 ezer olajkutat üzemeltetett,
  • 6 ezer kilométernyi vezetékhálózata volt,
  • 100 ezer alkalmazottnak adott munkát,
  • a világ olajfinomító kapacitásának 90 százalékával rendelkezett.
Standard Oil részvény 1896-ból Forrás: Wikipedia Common

A siker titka

Rockefeller zsenialitása abban rejlett a konkurenciával szemben, hogy nem félt hitelt felvenni, és azokat termelő beruházásokra fordítani, ráadásul a nyereséget is vállalatfejlesztésre fordította. Így nemcsak az olajfinomításban,

hanem az ahhoz kapcsolódó ágazatokban is piacvezető lett a cég.

Emellett felismerte a logisztika fontosságát, így esett a választása Clevelandre is, amely fontos hajózási és vasúti csomópont volt.

John D. Rockefeller 1910-ben Forrás: Photo12/Photo12/Archives Snark/Archives Snark

Bátran nyúlt a felvásárlás eszközéhez is, nem tántorították vissza a sikertelen üzletek sem. Mint oly sok ultragazdag ember a történelemben, John D. Rockefeller is rendkívül zsugori volt, nemcsak feleségén, de saját magán is ott spórolt, ahol tudott.

Apja üzletelési technikájából rá is ragadt, többször kötött titkos alkukat más cégekkel, nemegyszer kijátszva azokat egymás ellen. A Standard Oil az árakat manipulálva tönkretette a konkurenciát, és gyakorlatilag monopol helyzetbe került rövid idő alatt.

A Standard Oil tevékenysége teremtette meg az igényt a trösztellenes törvényekre.

Bár konkrét számok nem állnak rendelkezésre, de abban több gazdasági szaklap is egyetért, hogy a Standard Oil legfényesebb napjaiban

Rockefeller nemcsak az Egyesült Államok, hanem a világ leggazdagabb embere is volt.

Végül a Standard Oil világuralmát az döntötte meg, hogy több külföldi olajmezőt is felfedeztek, így a vállalat globális részesedése csökkent a XX. század elejére. Emellett a trösztellenes törvények miatt a gigacéget több kisebb egységre kellett bontani, 1911-ben 34 részre szakadt a Standard Oil.

Így jött létre például a Standard of California (ma Chevron) és a Standard of New Jersey (ma ExxonMobil) is.

New Yorkban áll a Rockefeller Center, a város egyik legikonikusabb épülete Forrás: ONLY FRANCE/FRANCOIS ROUX/ ONLYWORLD.NET/Francois Roux

Rockefeller ekkor már ugyan visszavonult a cég irányításától, de a cég szétszabdalása nem ártott, sőt használt a vagyonának.

A vállalatokban megmaradt 25 százalékos részesedése, és mivel a szektor az olajbummnak köszönhetően rövid időn belül ötszörösére duzzadt,

Rockefeller vagyona hamar elérte a 900 millió dollárt.

Végül 98 évesen halt meg 1937. május 23-án, vagyonát 1,4 milliárd dollárra becsülték, ami

az akkori USA GDP-jének 1,5 százalékát tette ki.

Utódok

John D. Rockefeller gazdagsága megalapozta családja vagyonát, négy lánya és egy fia született. Ifjabb John. D Rockefeller vitte tovább az üzletet, aki inkább jótékonykodott, mintsem a profithalmozásra koncentrált. Neki öt fia és egy lánya született.

A Rockefeller-unokák termékeny pályafutást tudhatnak maguk mögött.

Nelson alelnök volt Gerald Ford elnök alatt, David bankár lett, a Forbes címlapjára is felkerült. Winthrop Rockefeller Arkansas kormányzója lett.

David Rockefeller 2015-ben a 100. születésnapi partiján Forrás: AFP/Photoshot/Nurphoto/Dennis Van Tine

A már említett aukción David vagyonát árverezték el, aki egy érdekes világrekordot tart azzal, hogy

ő az egyetlen ember a Földön, aki 7 szívátültetésen is átesett.

A negyedik generációs Rockefellerek közül többen is a politikusi pályát választották, IV. John D. Rockefeller és Jay Rockefeller szenátori pozícióig vitte.