Csökkent a külföldi érdekeltségű cégek aránya Magyarországon

illusztráció cégadatok
http://www.dreamstime.com/royalty-free-stock-photos-store-owner-turning-closed-sign-shop-doorway-turns-image63247608
Vágólapra másolva!
Az elmúlt években folyamatosan csökkent a külföldi tulajdonoshoz köthető cégek súlya Magyarországon, a csökkenés a nagyobb árbevételű szegmensekben még számottevőbb.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt egy évben mind abszolút értékben, mind arányaiban csökkent a külföldi cégek száma hazánkban. A csökkenés lassul, de jól illeszkedik az elmúlt 6-7 év trendjébe.

Jelenleg 43 ezer külföldi tulajdonossal rendelkező cég működik hazánkban, ami 6 ezerrel kevesebb, mint a 2011-es érték

- számol be minderről közleményében az Opten.

Önmagában a csökkenés még nem is lenne olyan rendkívüli, hiszen a csökkenés a tisztán hazai érdekeltségű cégek között is megfigyelhető, ugyanakkor az arányok erős eltolódást jeleznek.

A nemzetközi érdekeltségű cégek aránya fokozatosan csökken, és ez különösen igaz a 100 millió Ft feletti és az 1 milliárd Ft feletti árbevételű szegmensekben.

Ezen szegmensekben évente nagyságrendileg 0,5 százalékponttal csökken a külföldi cégek aránya, így 6 év alatt már 3 százalékos az esés.

Forrás: Opten

A 100 millió Ft feletti szegmensben 14,3 százalék a legalább 1 külföldi tulajdonossal rendelkező cégek aránya, ami 3 százalékpontos visszaesés a 2011-es értékhez képest. Az 1 milliárd feletti éves árbevételű cégeknél az arány 35,1 százalék, ami majd 5 százalékpontos visszaesés a hat évvel korábbi értékhez képest.

Ha lassan is, de folyamatosan csökken a külföldi érdekeltségű cégek száma Magyarországon Forrás: Ian Allenden | Dreamstime.com

Ország szinten az első két helyen Németország és Ausztria található, de mind a két ország esetében évről évre folyamatos visszaesés mutatkozik.

A harmadik helyet Ukrajna foglalja el, de a korábbi tapasztalatok alapján sok cég esetében nem a valódi gazdasági érdek köti a vállalkozásokat Ukrajnához.

Az Ukrajnához köthető cégek sok esetben már felszámolás alatt vannak és korábbi hazai tulajdonosuk a felelősség alóli kibújás reményében „adta el" külföldre cégét, nem feltétlen teljesen legális módon. Ez a gyakorlat szerencsére valamelyest visszaszorulóban van, legalábbis 1 éves távlatban már csökkenőben van az ukrán tulajdonossal rendelkező cégek száma.

Forrás: Opten

A top 20 ország között még mindig megtalálhatók olyan offshore jellegű országok is mint Ciprus, vagy Seychelles, de szerencsére ezen érdekeltségek is visszaszorulóban vannak.

Forrás: Opten

Ágazati kitekintésben felülreprezentáltak a kereskedő cégek több mint 12 ezer vállalkozással, őket követi az ingatlanügyletek közel 7400 vállalkozással. A dobogó harmadik helyére a szakmai és tudományos tevékenységgel foglalkozó – jellemzően tanácsadó cégek – kerültek fel 4500-es cégszámmal.