Remekül kezdte az évet a magyar gazdaság

GDP, KSH, Központi Statisztikai Hivatal
A magyar GDP alakulása
Vágólapra másolva!
Az elemzői várakozásokat is túlszárnyalva kezdte az évet a magyar gazdaság. A KSH közlése szerint az első negyedévben 4,4 százalékkal bővült a magyar GDP. A régióban a magyar gazdaság teljesített a legjobban.
Vágólapra másolva!

Közzétette a Központi Statisztikai Hivatal a magyar GDP első negyedéves adatait. Ebből az derül ki, hogy ebben az időszakban

4,4 százalékkal bővült a magyar gazdaság teljesítménye.

A szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok még ennél is jobbak, ebben a tekintetben 4,7 százalékos a növekedés.

A magyar GDP alakulása Forrás: KSH

Mindkét adat felülmúlta az elemzői várakozásokat,

a szakértők 4,2 százalékos növekedésre számítottak.

A bővüléshez a legnagyobb mértékben a piaci alapú szolgáltatások, különösen a kereskedelem és a turizmus járultak hozzá.

Az előző negyedévhez képest 1,2 százalékkal nőtt a GDP.

Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője szerint a következő negyedévekben a GDP növekedése elérheti az 5 százalékot.

A Magyar Nemzeti Bank Forrás: MTI/Balaton József

További jó hír, hogy a kedvező áthúzódó hatások miatt az idei növekedési előrejelzésétt 4,6 százalékara, a jövő évit 3,8 százalékra emelhete a Takarékbank, de a számos felfelé mutató kockázat

miatt akár gyorsabb növekedést is elérhet a hazai gazdaság.

Régiós viszonylatban is kiemelkedő a magyar adat: az első negyedévben a negyedéves alapú növekedésünk felülmúlta a régiós országok növekedését.

A román gazdaság stagnált, a cseh GDP 0,5 százalékal, a szlovák 0,9 százalékkal nőtt, míg éves szinten a régiós országok élére került a magyar növekedés: a román GDP 4 százalékkal, a cseh 4,5százalékkal , a szlovák 3,6 százalékkal növekedett.