Paksi bővítés: 900 millió euró megrendeléshez jutottak a magyar vállalatok

Paks atomerőmű
Paksi atomerőmű
Vágólapra másolva!
A Roszatom vezérigazgatója szerint ez az összeg időarányosan jelentős.
Vágólapra másolva!

Kirill Komarov, a Roszatom vezérigazgatójának első helyettese kedden Szocsiban, az Atomexpo záró sajtótájékoztatóján az M1 kérdésére válaszolva azt mondta, eddig mintegy 900 millió euró értékben jutottak magyarországi vállalatok megrendeléshez a Paks II. projektben.

Forrás: Bielik István

– mondta. Szerinte mindez hozzájárul a korábban jelzett cél, a 40 százalékos magyar részvétel eléréséhez.

Korszerűek és biztonságosak lesznek az új paksi blokkok

Nagyon korszerűek és teljesen biztonságosak lesznek az új paksi blokkok - mondta Süli János, a paksi atomerőmű két új blokkjának tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszterjelölt a kinevezése előtti meghallgatásán, az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottságában kedden.

- mondta. Süli János tavaly május óta, az előző kormányzati ciklusban is betöltötte a miniszteri posztot.

Szerinte indokolt a beruházás megvalósítása, az elmúlt években Magyarországon átlagosan 30 százalékos áramimportra volt szükség az ellátás biztosításához.

A miniszterjelölt kinevezését 7 igen szavazattal, 1 nem és 1 tartózkodás mellett támogatta az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottsága.