Szentesen plusz szabadnapot kaphatnak a nemdohányzók

2018.05.22. 15:38

Örülnek azok a szentesiek, akik nem dohányoznak, és ezért kapnak egy évben egy szabadnapot - írja a Délmagyar. Ez a szabály egyelőre csak az önkormányzati cégekre vonatkozik.

Évente egy plusz szabadnapot kapnak azok, akik soha nem gyújtanak rá, és szentesi önkormányzati intézménynél vagy gazdasági társaságnál dolgoznak. Erről nemrég határoztak a városházán.

Hónapok munkája érett be

Az ötletet hónapokkal ezelőtt vetette fel egy képviselő. Az üggyel egyszer már foglalkozott a jegyző is, akkor abban maradtak: szabadság kérdésében a vonatkozó jogszabályok a mérvadók, a testület legfeljebb javaslatot tehet.

A szentesi városvezetés tovább vizsgálta a törvényi rendelkezéseket, és arra jutott, annak, hogy a munkavállaló kezdeményezésére ilyen kedvezményt biztosítson egy munkáltató, nincs akadálya.

Az egyik óvodai körzet vezetője azt mondta, a munkavállalók nagyon örültek a lehetőségnek. Írásban nyilatkoztak arról, hogy szeretnének-e élni a plusz szabadnappal.

A szolgáltató kft.-t irányító vezető mindössze 5-6 dohányzó munkatársról tud, a többiek örömmel vették az újítást, amely hamarosan bekerül a munkaügyi szabályzatukba.

A korrektség az alapja

Több önkormányzati cég vezetője is azt tapasztalta munkavállalóinál, senki nem akar a lehetőséggel visszaélni - bár erre nehezen találnának módot, hiszen általában tudják egymásról a munkatársak, ki dohányzik is ki nem.

Plusz szabadnapot kapnak a nemdohányzó, önkormányzati cégeknél dolgozó szentesiekForrás: Getty Images/iStockphoto/AdamGregor/Adamgregor

Bár a kezdeményezés részben az egészséges életmódra igyekszik ösztönözni az embereket, volt, amelyik munkavállaló kijelentette, neki egy szabadnap nem ér annyit, hogy letegye a cigarettát. Aki menet közben mégis felhagy a káros szenvedéllyel, megkapja a szabadnapot.