Először irányítja nő a több mint 200 éves amerikai tőzsdét

Stacey Cunningham
NEW YORK, NY - APRIL 24: COO, New York Stock Exchange Group, Stacey Cunningham speaks onstage during The Tory Burch Foundation 2018 Embrace Ambition Summit at Alice Tully Hall on April 24, 2018 in New York City. Nicholas Hunt/Getty Images for Tory Burch Foundation/AFP
Vágólapra másolva!
A 226 éves fennállása alatt még sosem volt női elnöke a New York-i tőzsdének. A korábbi elnök, Tom Farley elhagyja az elnöki pozíciót, amit Stacey Cunningham vesz át.
Vágólapra másolva!

A hölgy 1994-ben kezdett el dolgozni a New York-i tőzsdén, akkor kereskedőként. 1996 és 2005 között a Bank of America tőzsdespecialistájaként tevékenykedett, ezután pedig a Nasdaqhoz csatlakozott.

2012-ben ismét visszakerült a New York-i tőzsdéhez,

majd 2015 júniusától vezérigazgatója az amerikai tőzsdének.

Stacey Cunningham Forrás: AFP/2018 Getty Images/Nicholas Hunt

Ezzel a lépéssel a három legfontosabb amerikai tőzsde közül kettőt nő fog vezetni, ugyanis Adena Friedman már 2017-ben a Nasdaq elnöke lett.

Cunningham Twitter-üzenetben ünnepelte meg a kinevezését:

A Wall Street Journal szerint Tom Farley azért távozik az elnöki pozícióból, mert egy speciális célú akvizíciós társaságban vállal vezető szerepet.