Jön az automatizáció kora - 1 millió munkahely érintett

Audi Hungária Motor Kft., Győr, robotok, humánerőforrás, automatizálás
Emberi és gépi munkaerő az Audi Hungári győri gyárában. Origo riport, 2016.
Vágólapra másolva!
Az automatizálás Magyarországon egymillió munkahelyre fog érdemi hatást kifejteni 2030-ig a mérsékelt ütemezési forgatókönyv alapján.
Vágólapra másolva!

A robotizáció sok munkahelyet érint, de keveset vált ki teljesen: a munkakörök kevesebb mint 3 százaléka automatizálható teljes mértékben, miközben tízből hét munkahely esetében a tevékenységek legalább 20 százaléka már ma is automatizálható - írja tanulmányában a McKinsey vezetési tanácsadó cég.

Magyarországon hét év alatt 3,73 millióról 4,35 millióra nőtt a foglalkoztatottak száma,

a munkaerőpiaci tartalékok kimerülőben vannak, a termelékenység egyes ágazatokban pedig romlott az elmúlt években.

A tanulmány egyik fő megállapítása, hogy

az automatizálás a termelékenység növelésén keresztül évi 0,8 százalék és 1,4 százalékponttal gyorsíthatja a gazdasági növekedés ütemét Magyarországon,

és a munkaerőhiányra is megoldást jelenthet.

A McKinsey becslései szerint a jelenleg rendelkezésre álló technológiákkal a magyar munkaórák 49 százalékát lehetne automatizálni, ami összhangban van a globális átlaggal.

Emberi és gépi munkaerő az Audi Hungária győri gyárában - közülük az ember egyre kevésbé kell majd a jövőben Fotó: Marton Szilvia - Origo

Miközben az automatizálás széles körben reáljövedelem-növekedéshez fog vezetni, egyben felgyorsíthatja a jövedelemkülönbségek növekedését is.

Magyarország számára az automatizálás kulcsfontosságú, az ország a gazdasági versenyképességét a régión belül és globálisan is javítani tudja ezen keresztül. Egy átfogó automatizálási program támogatása segíthetne olyan külföldi befektetéseket az országba vonzani, amelyek a magasabb hozzáadott értékű munkahelyek létrehozását biztosítják.

Jelentős különbség figyelhető meg a munkaerő jelenleg kínált készségei és a munkáltatói kereslet között. A vállalkozások egy része nem érdekelt az automatizálás gyorsításában, tekintettel a relatíve alacsony magyarországi bérköltségekre.