Varga Mihály: Új lehetőségekkel bővül az idei nyári diákmunkaprogram

VARGA Mihály
Budapest, 2018. május 15. Varga Mihály pénzügyminiszter-jelölt kinevezés előtti meghallgatásán az Országgyűlés költségvetési bizottságának ülésén az Országházban 2018. május 15-én. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
Vágólapra másolva!
Varga Mihály azt mondta, a Pénzügyminisztérium 2018-ban is meghirdeti a nyári diákmunkaprogramot 3 milliárd forintból, amelynek keretében a 16-25 év közötti diákok kaphatnak munkalehetőséget.
Vágólapra másolva!

A pénzügyminiszter szerint a programban új elemként jelenik meg, hogy a területi, települési önkormányzatok és az önkormányzati fenntartású intézmények mellett ezentúl

a mezőgazdaság és vendéglátás területén működő vállalkozások esetében is támogatható a diákok legfeljebb napi 8 órás foglalkoztatása.

A tárcavezető ismertette, utóbbi esetben a munkabér és a kapcsolódó szociális hozzájárulási adó együttes összegének 75 százalékát térítik meg a munkáltatónak, a fennmaradó bérköltséget és járulékait a foglalkoztatónak kell viselnie.

Varga Mihály pénzügyminiszter Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Varga Mihály azt mondta, a program már diákkorban hivatott elősegíteni a fiatalok munkához jutását, a korai munkatapasztalat mellett pedig a jövedelemszerzés lehetőségét is biztosítja.

Az idén rendelkezésre álló összegből arra számítanak, hogy ismét mintegy 25-30 ezer diák számára biztosíthatnak munkát a nyári időszakban.

Mint mondta, a program népszerűségét jelzi, hogy tavaly több mint 27 ezer diák vett részt benne, sokan közülük a kötelező szakmai gyakorlatukat is így teljesítették.

A programban azok a nappali tagozatos diákok vehetnek részt, akik a tényleges foglalkoztatásukkor (leghamarabb június 18-án) már betöltötték a 16. életévüket, és legkésőbb a program befejezésekor (augusztus 31-én) még nem múltak el 25 évesek.

Tavaly több mint 27 ezer fiatal szerzett munkatapasztalatot a program keretében.

A program a béreket támogatja, az önkormányzatok esetében százszázalékos a támogatás, amely legfeljebb két hónapra adható, június 18. és augusztus 31. között, maximum napi hatórás időtartamra.

Összege a minimálbér, illetve a garantált bérminimum időarányos részének felel meg, így

a szakképzettek esetében 135 375 forint, a szakképzettséggel nem rendelkezők esetében 103 500 forint lehet személyenként és havonta.

Az önkormányzatoknak és a vendéglátásban, illetve mezőgazdaságban tevékenykedő cégeknek a járási hivatalokhoz kell benyújtaniuk a felmerülő munkaerőigényüket. A diákok az illetékes járási hivatal foglalkoztatási osztályánál regisztrálhatják magukat.