Négy kreatív startup mutatkozott be Dublinban

Startup illusztráció
Vágólapra másolva!
Dublin legnagyobb startup szakkiállításán, a Futurescope-on mutatkozott be a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány (BVK) és a 7. Be Smart versenyének nyertes startupjai 2018 május 31-én. Idén 4 fővárosi startup kapott lehetőséget a tavalyi 6 csapat sikeres szereplése után.
Vágólapra másolva!

„A BVK 2015 óta immár a 25. fővárosi startup delegációt mutatja be külföldön Budapest városdiplomáciai kapcsolatrendszerét felhasználva, nagykövetségeink és főkonzulátusaink segítségével.

– mondta Szalai Piroska, a BVK kuratóriumi elnöke.

Reméljük, a Route4U sikere megismétlődik Dublinban és a négy új hazai startup is forráshoz juthat (képünk illusztráció) Forrás: Shutterstock

„A magyar startupok iránt az ír üzleti világban nagy érdeklődés mutatkozik, mert a sémákon túlmenően olyan kreatív megoldásokat tudunk kínálni, melyek nemzetközi szinten is kelendőek. Írország egy nagy kereskedelmi központ, nyitott gazdasággal, érdemes kihasználni az általa kínált lehetőségeket" – tette hozzá Pálffy István, dublini nagykövet.

A Mindtech, a Pozi Technologies, a Stringbike és a Phonic Chat egyedüli külföldi kiállítóként jelentek meg a rendezvényen. A delegáció a TechConnect kiállításra, a Guiness Enterprise Centerbe és a Facebookhoz is ellátogatott.

Az előző dublini delegáció sikerét legjobban a Route4U esete mutatja:

a kontinensről egyedüliként bekerültek azon 8 cég közé, melyek összesen 300 ezer eurót nyertek el smart technológiáik fejlesztésére

a dublini helyi hatóságoktól az ír főváros életminőségének javításáért.