Javította a Világbank a magyar gazdaság idei növekedési előrejelzését

2018.06.06. 07:46

A Világbank 0,3 százalékponttal 4,1 százalékra javította a magyar gazdaság idei növekedésére vonatkozó előrejelzését a januárban publikált értékhez képest – közölte a Pénzügyminisztérium (PM) szerdán reggel az MTI-vel.

Ezzel több nemzetközi gazdasági-pénzügyi intézmény után a szervezet elemzői is elismerik, hogy a magyar gazdaságpolitika jó irányba tart – tette hozzá a szaktárca.

A Világbank kedd késő este publikált, Global Economic Prospects című, félévente megjelenő kiadványában hozta nyilvánosságra a legfrissebb prognózisát.

Kész gumicső geometriáját ellenőrzi 3D-s sablonnal egy szakember a ContiTech Magyarország Kft. nyíregyházi gyárának új, hűtő-fűtő tömlőket készítő üzemében a beruházás átadásának napján, 2018. január 23-án (Illusztráció)Forrás: MTI/Balázs Attila

A Nemzetközi Valutaalapot, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankot, majd a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetet (OECD) követően immár a Világbank szakértői is elismerik a kormány munkahelyteremtésre, adócsökkentésekre és béremelésekre épülő, egyben növekedésösztönző gazdaságpolitikájának eredményeit – írta a Pénzügyminisztérium.