Beszáll a SPAR a házhoz szállításba

spar
Budapest, 2015. október 2. Spar Magyarország üzletének bejárata a megújult Klauzál téri vásárcsarnokban 2015. október 2-án. MTI Fotó: Illyés Tibor
Vágólapra másolva!
Újabb szereplővel bővül az online áruházak piaca, miután a SPAR is házhoz szállítás indítását tervezi. A vállalat emellett az áruházak korszerűsítésére koncentrál.
Vágólapra másolva!

A Világgazdaságnak adott interjút Heiszler Gabriella, a SPAR ügyvezető igazgatója. A cikkből kiderül, hogy az áruházlánc már 2019 első negyedévében online áruházat indíthat.

A tervek szerint először Budapest környékén kezdődne meg a kiszállítás.

Nem csak a szolgáltatások terén újít a SPAR, évente 6-8 új áruház nyílik, sőt, évente 20 áruházat igyekszik a cég korszerűsíteni.

Illusztráció Forrás: MTI/Illyés Tibor

Jelenleg a SPAR 33 hiper-, 346 szupermarkettel, illetve 154 franchise-üzlettel rendelkezik.

Az áruházlánc vezetője beszélt a lapnak a SPAR 2017-es pénzügyi eredményeiről is, ebből az derül ki, hogy tavaly 8,9 százalékkal 562,5 milliárd forintra nőtt az értékesítés, míg az árbevétel 9,1 százalékkal bővült.

Heiszler Gabriella hasonló előrelépésben bízik 2018-ban is.