Ennyibe kerül havonta egy gyerek

iskola oktatás feladat jelentkezés tanár diák tanuló Itt a megoldás az oktatási rendszer problémáira? család
Vágólapra másolva!
Nehéz megmondani, mennyit is költünk a gyerekeinkre, nyilván annál többet, minél nagyobb a keretünk. Ám vannak bizonyos költségek, amelyeket nem lehet megúszni, így nagyjából be lehet lőni, mennyi kiadással is jár egy gyerek: szerintünk 113,3 ezer forint havonta.
Vágólapra másolva!

Mielőtt véresen komolyan vennénk, szögezzük le: ez inkább csak játék, hiszen családonként eltérőek a lehetőségek és az igények, ráadásul az egyik gyerekre itt, a másikra amott kell többet vagy lehet kevesebbet költeni. Képzeletbeli gyerekünk általános iskolába jár (legalább harmadikos, de még nem áll felvételi előtt), menzás, busszal jár, heti egy különórája van, nyaranta egyszer elmegy táborba, és rendszeresen kap zsebpénzt.

Bizonyos költségek évente egyszer, mások heti, havi rendszerességgel jelentkeznek.

Számításunkban egy teljes év kiadásait vettük sorba, majd azt átlagosan visszaosztottuk havi kiadásra.

Valójában ezek a kiadások nem egyenletesen oszlanak el, hiszen például az iskolakezdés komoly egyszeri terhelést jelent a családnak.

A teljes iskolakezdési pakkra 50 ezer forintot számoltunk. Ebben benne vannak a könyvek, füzetek, új táska, új tornaruha, ceruzák, tollak, körzők, szögmérők. Nem számoltuk bele azonban azt, hogy a gyerek új széket, íróasztalt vagy szekrényt kap – később szó esik erről is. Emellett havonta 2 ezer forintban határoztuk meg a tanszercserét, új eszközöket, tollakat, csomagolópapírokat, miegyebet. Természetesen ennél sokkal többet is lehet költeni.

Mennyibe kerül havonta egy gyerek? Forrás: Thinkstock

A gyerekünk busszal jár iskolába, így kell neki bérlet. A havi BKK-bérlet 3450 forint, az éves 37800. A Volán járataira, illetve a vasútra nem lehet pontos árat adni, hiszen az függ az út hosszától, de elmondható, hogy 15 kilométeren belül úgy 2 ezer forinttal lehet számolni havonta, ha a gyerek csak az iskola és a lakóhely között utazik.

A gyerek zsebpénzére hasra ütésre 5 ezer forintot állapítottunk meg hetente. Ennek mértéke nagyban függ attól, hány éves a gyerek. Egy kilencévesnek nem kell ekkora összeg, egy 13 éves azonban már költhet erre-arra. A heti 5 ezer forint mellett szól az is, hogy

ha a gyerek kicsit többet kap, mint amennyire valóban szüksége van, megtanulhat gazdálkodni, félretehet valamire, takarékoskodhat.

Ha ez nem jön össze, akár vissza is lehet nyesni a heti keretet – a heti adagolással a szülő valamelyest kordában tarthatja a költést, hiszen ha hó elején megkapja a lurkó teljes, 20 ezer forintját, akár napok alatt a nyakára hághat a pénznek. A gyerek az iskolában ebédel, erre hozzávetőleg 10 ezer forint költséget vettünk tíz hónapra.

Azzal számoltunk, hogy a gyerek hetente egyszer jár valamilyen különórára. Mindegy, hogy ez angol, matek vagy agyagozás. Alkalmanként 4 ezer forintot számoltunk 42 héten át – vagyis nyáron és karácsonykor nem küldjük magánórára. Nyáron inkább táboroztatjuk. Ezek ára rendkívül eltérő lehet, hiszen van bentlakásos és hazajárós, anyagigényes és egyszerűbb programokkal operáló tábor. Az áttekintett ajánlatok alapján 30 ezer forintban határoztuk meg az átlagos, öt-hétnapos tábor költségét.

Általános iskolások Forrás: MTI/Marjai János

A többi kiadás meglehetősen nehezen állapítható meg. A gyereknek biztosan kell cipő, ruha, kap szülinapi és karácsonyi ajándékot, eszik is, ráadásul extra kiadásokkal is számolni kell. Ezek a költségelemek tehát nagyon képlékenyek.

Évi négy cipővel számoltunk összesen 40 ezer forintért, emellett havi átlag 5 ezer forint ruhaköltéssel

– ebben benne van a télikabát is, ami mindig többe kerül, mint egy átlag ruhadarab. Hogy mennyit eszik meg a gyerek, gyakorlatilag kiszámíthatatlan, megközelítőleg 20 ezer forintot vettünk alapul havonta, csokistul, cukorkástul, fagylaltostul.

Az ünnepekre mindenki annyit szán, amennyit jónak lát, mi úgy számoltunk, hogy születésnap, névnap és karácsony 50 ezer forintot vesz ki a kasszából – a nagyobb értékű ajándékokat rendszerint a nagyszülőkkel, rokonokkal együtt választják ki a gyereknek, így a szülőkre nem jut feltétlenül akkora teher.

Számoltunk még évi 300 ezer forint extrával is. Tipikusan ilyen a gyerek fogszabályzója, új bútorok, új számítógép, telefon, kütyü, bicikli vagy bármi, ami egy hobbihoz kell, legyen szó lovaglónadrágról vagy futócipőről. A 300 ezer forint egy teljes, kétéves, összesen 600 ezer forintot felemésztő fogszabályozás egy évre jutó költsége, vélhetően ennél komolyabb extra kiadással nem kell számolni egy évben, hacsak nem kezd el a gyerek szólógitározni vagy búvárkodni.

Mindösszesen ez 1,360,000r forint, ami havonta 113,3 ezer forint kiadást jelent. Módszertanilag aggályos ezt felszorozni annyi évvel, amíg eltartjuk a gyereket, hiszen egészen más költségek vonatkoznak egy kicsi gyerekre, mint egy érettségizőre, ám nagyon nem lövünk mellé, ha azt mondjuk, valószínűleg közel 20 millió forintot költünk el a gyerekünkre, amíg önálló életet nem kezd.