Guanó-biznisz: szigetet építettek a madaraknak, hogy azok odapiszkoljanak

2018.06.10. 07:33

A guanó, azaz a madarak és a denevérek ürüléke, évszázadok óta gyűjtött és hasznosított anyag a világ számos pontján, elsősorban trágyázási célokra. Egy nyugat-afrikai államban azonban akkora üzleti fantáziát láttak a madárpiszokban egykoron, hogy a természetes lerakó helyet mesterséges szigetté alakították át. A guanótámaszpont napjainkban is működik, és az ott betakarított ürülék nagyja Belgiumban hasznosul.

A mai Namíbia Dél-nyugat Afrika egyik állama, területe a XIX. század közepén a német birodalmi törekvések és a német-angol vetélkedés egyik színhelye volt. A függetlenségét a II. világháború után elnyert ország partvidékét, azonban már a XIX. század első felében ellepték a fehér aranynak hívott guanóra rámozduló korabeli vállalkozók. A két világháború között pedig újra hatalmas üzletté vált a látszólag semmire sem jó madárpüré.

A tengeri madarak guanóját főként a műtrágyagyártásban hasznosítjákForrás: Origo

Több száz hajó harcolt a fehér kulimászért

Az első alkalommal Lüderitz partjainál figyeltek fel a madárürülékkel borított parányi tengeri szigetekre, akkor, amikor a guanónak már – Peru révén – zajlott a nagykereskedelme Európában és Észak-Amerikában. Az első namíbiai guanóláz 1843-44-ben volt az afrikai partoknál, Lüderitztől nagyjából 45 kilométerre északra. Középpontjában az Ichaboe-sziget állt, amelyet vastagon borított az anyag.

A korabeli beszámolók szerint egészen megdöbbentő volt az, ahogy több mint hatezer tengerész és háromszáznál is több hajó vonult fel a betakarításra. A hajókon dolgozók lényegében bárminemű egészségügyi támogatás nélkül, veszélyes körülmények között végezték munkájukat. Az élelmiszer- és ivóvíz-utánpótlás is Fokvárosból érkezett számukra.

IllusztrációForrás: Wikimedia Commons

Két év alatt lényegében teljesen letakarították a terepet, és több mint 200 ezer tonna guanóval távoztak a térségből.

Peru, illetve az egykori Inka Birodalom térsége – az inkák szintén hasznosították a madarak piszkát – a XX. század elején egyértelműen a legnagyobb guanóexportáló volt. Viszont csak az 1930-as évekig kellett várni arra, hogy a német protektorátus alatti területekre, pontosabban vizekre, újra odafigyeljen a műtrágyagyártás.

Swakopmund városa NamíbiábanForrás: MATTES René / hemis.fr/Mattes René

A sziget, ami nem is sziget

Swakopmund városát csak a XIX. végén alapították, eredetileg az ottani német kolónia kikötőjeként szolgált. Egy német telepes, Adolf Winter már az 1910-es években kiszúrta az ürülékkel vastagon borított, Madár-szigetnek nevezett sziklát az óceánban. 1930-ban aztán Winter egy vasúttársaságtól bérbe vette azt, márciusra pedig fel is húzott rá egy alig pár négyzetméteres felépítményt.

Swakopmund madártávlatbólForrás: Photononstop/Hermes Images
A tengeri guanót a korbeli magyar közvélemény, újságolvasók is ismerhették a beszámolókból, nem pusztán onnan, hogy egyes magyarországi barlangoknál is kialakultak a madaraknak köszönhető fehéres lerakódások. A Vasárnapi Újság 1855. április 8-i számában az egyik szerző így ír a matériáról: „A guano név az indus huanu szótól eredt s torkos tengeri madarak ganéját jelenti. A spanyolok huanonak, az angolok pedig guanonak ejtik. Déli Amerika nyugati partján egészen a Horn hegyfokig fordul elő a guano egyes szigeteken, de legjobb az, melly a Chincha szigeteket boritja. Azon három sziklasziget Peru partjainál fekszik felhőtlen ég alatt, hol soha eső nem esik, hol tehát egy zöld levelet sem látni." A későbbi kutatások szerint, a guanó szó valójában újlatin, spanyol eredetű, ami a kecsuák „wanu", azaz „trágya" kifejezésére vezethető vissza.

A leleményes vállalkozó várakozásai beigazolódtak, a madarak hamar megszokták a sziklára épített egyre nagyobb, főként fából készült bővítéseket. A mesterséges szigetszerűség az 1930-as évek végére, több lépcsőben elnyerte mai, végleges formáját, 1942-től már nyereséget termelt, és azóta is arra szolgál, amire megépítették.

Napjainkban a namíbiai guanóexport jelentősége kisebb, mint korábban, de a sziklára épített szigetről évente így is 650 tonna guanót termelnek ki.

Ez tonnánként – Swakopmund –i feldolgozás után – nagyjából 300 dollárért kel el, többségét Belgiumba szállítják.

A madarak részére megépített mesterséges platformForrás: Wikimedia Commons/John Zwinck

Így a kis sziget évente nagyjából 50 millió forint bevételt termel, függően attól, milyen volt a madarak táplálkozása, esetleg a tengervíz mennyit mos el a „megtermelt” mennyiségből.

Világszerte évente emiatt egyébként több millió tonna nitrogén jut a tengervizekbe.

A Madár-sziget mellett, további helyekről is gyűjtik a guanót. A namíbiai anyagot magas nitrogéntartalma miatt kedvelik a műtrágyagyártók. Betakarítási engedéllyel néhány vállalat rendelkezik.

Így kap a guanó szerepet a GDP-ben

Namíbia 18 milliárd dollár körüli éves GDP-je nagyját az ásványi anyagok bányászata és kivitele, valamint a halászati termékek, és a helyben készített termékek exportja adja. Az utóbbi években némileg növekedett a helyben gyártott, guanó felhasználásával készült műtrágya exportja.

Az ország 2016-ban Belgiumba mintegy 300 ezer dollár, azaz körülbelül 80 millió forint értékben exportált ilyen termékeket.

Ez önmagában jelentéktelen mennyiségnek tűnik a világ műtrágya gyártásának éves, 300 millió tonna fölötti mennyiségéhez és évi több száz milliárd dolláros teljesítményéhez képest. Például csak az USA - az egyik legnagyobb előállító - műtrágya gyártása 139 milliárd dollárt tett ki 2015-ben.

A gyártás jelentős része ugyanakkor más alapú (foszfor, kálium) készítményeket állít elő.

Az organikus, nitrogénalapú műtrágya gyártásban  - mely a teljes termelés csekély arányát teszi ki - még az ilyen, a világtermeléshez képest jelentéktelen mennyiség is számottevő.

Afrikában nem egyedül Namíbia partjainál létesült guanóplatform. További platformokkal együtt, a tengeri betakarítás mennyisége évente néhány ezer tonnában mérhető.