Újabb Robin Hood száll szembe a brókercégekkel

Revolut, Nikolay Storonsky
Founder and CEO of smartphone-based bank Revolut, Nikolay Storonsky attends a session at the Paris Fintech Forum in Paris on January 30, 2018. / AFP PHOTO / ERIC PIERMONT
Vágólapra másolva!
A Revolut elnevezésű start-up cég ingyenes tőzsdei kereskedési platformot indít, amivel konkurenciát támaszt az ügyfelek szerint egyre magasabb jutalékokkal dolgozó brókercégeknek. Teszi ezt erős, ma már kétmilliós felhasználói bázisára alapozva.
Vágólapra másolva!

A londoni központú társaság Wealth elnevezésű kereskedési felületén az amerikai és az angol tőzsdéken szereplő cégek részvényeivel, illetve egyéb pénzügyi instrumentumokkal lehet majd kereskedni.

– hangsúlyozta a cég vezérigazgatója, Nikolay Storonsky a CNBC-nek.

A Revolut növekedésének üteme igencsak felgyorsult az elmúlt időszakban, hiszen felhasználói bázisa tavaly novemberben elérte az egymilliót, ma pedig már ennek a kétszerese.

Forrás: AFP/Eric Piermont

Az ingyenes kereskedési platformot a jövő évben szeretnék elindítani. Nem ez lesz azonban az első ilyen szolgáltatás, hiszen például az Egyesült Királyságban a Trading 212, az Egyesült Államokban pedig a Robinhood is kínál már hasonlót.