Utasításos tervgazdaság és kvázi piacgazdaság

Míg az állam erős társadalmi kontrollmechanizmussal és sztálinista típusú politikai irányítással működik, addig a gazdaságra mindez egyre kevésbé igaz.

A klasszikus utasításos gazdálkodás rendszere valójában már az 1990-es évek elején összeomlott, akkor, amikor az európai – névleg partneri – keleti blokk országai rendszert váltottak. Legalább többszázezer főre teszik az élelmiszer- és áruhiány miatt az évtized során életüket vesztők számát.

Ez az évtized hozta el a feketekereskedelem megalapozását, sokaknak ugyanis csak ez jelentett reményt a túlélésére.

Ez azonban mára megváltozott.

A Phenjani Repülőtér új terminálépületeForrás: AFP

Ahogy az Origo megírta, az országban működő nagyobb gyárak egy része bizonyos mértékű önállóssággal bír, és az is ismert, hogy egy szingapúri székhelyű magáncégnek megengedték, hogy rendszeresen tartson az országban vállalkozói felkészítéseket. Tudott az is, hogy a helyi építőipar egyre nagyobb üzletet jelent a vállalkozásoknak.

Ez egy sajátos vegyes gazdaság, ami viszont már jó messzire van attól az utasításos rendszertől, ami egykoron volt – mondja Andray Abrahamian, a nonprofit CSIS kutatási vezetője. Ez a szervezet az, amely rendszeres, nyugati szemléletmódra és tudáskészletre építő üzleti kurzusokat tart észak-koreai polgároknak.

A szakértő úgy látja, Észak-Korea mostanra inkább piacgazdaság, amelybe egy hatalmas állami szektor ékelődött be. A piaci szektorok integrációja azonban még korántsem teljes, ez adja a felemásságát az ország makro- és mikro ökonómiájának is.

Építkezések PhenjanbanForrás: AFP/Ed Jones

Az elemzők szerint a nagy állami vállalatok mindinkább a piaci elvek alkalmazása mentén működnek, hogy biztosítsák üzleti eredményességüket.

Ugyanakkor megjelentek az első magánvállalkozások is, noha az országnak még meg kell tanulnia a magántulajdon fogalmát és az abból származó következményeket.

S megjelent még valami, amit leginkább – a magyarországi késő '80-as évek jelenségére utalva – maszekolásnak lehet hívni.

Vagyis az a jelenség, amikor a munkavállalók a hivatalosan állami vállalati tulajdonban álló termelőeszközöket saját boldogulások érdekében is használják. Így történik ez például az észak-keleti térségben, ahol a tengeri fogás egy részét az állami vállalat dolgozói egyszerűen átpasszolják a kínai vevőknek.

Egyes kommentárok szerint, Észak-Korea esetében már nincs is értelme feketepiacról, feketekereskedelemről beszélni. Ami zajlik, az leginkább a vékony, szürkezónának hívható határmezsgyén helyezhető el. Az állam hivatalosan ugyan nem tűri a korrupciót, ám például épp a Kínával közös határszakaszon figyelhető meg az árukereskedelemnek az a típusa, melyben a határőrök mindkét fél részéről részt vesznek, haszonélvezőként.

Észak-Korea nem kapitalista, hanem piaci szocialista ország" – állítja Choi Jin-wook, az egyik japán egyetemen dolgozó Észak-Korea szakértő. Mert azért – teszi hozzá – azt nem lehet elfelejteni, hogy az állam továbbra is uralma alatt akarja tartani a teljes gazdaságot, és az állami apparátus működtetését tervgazdálkodás révén akarja megvalósítani.

Észak-Korea söreiForrás: AFP/Richard A. Brooks

Furcsa módon, épp a piaci jelleg megjelenése, az árukínálat bővülése – élelmiszer, divatáruk, elektronikai berendezések – segítik a gazdaságot a szankciók túlélésében és rugalmasabbá tételében, nem pedig az állami kontroll.

A kutatók szerint – ahogy Lankov is állítja – Észak-Korea GDP-je ténylegesen is növekszik 3 százalékkal évente, függetlenül attól, mit közöl hivatalosan arról Phenjan.

Úgy tűnik, az 1960-as évek óta nem volt még ilyen jó dolga az átlagos észak-koreaiaknak, már legalábbis országuk viszonyaihoz képest.

Az ellentmondás a dologban, hogy míg a piac önigazgatóan beárazza a termékeket, az állam kihagyásával, a rezsim a piac eredményeit használja fel ahhoz, hogy túléljen.

A rendszer ugyanis az ahhoz lojálisak piaci részvételére épít – magyarázza Daniel Pinkston, egy szöuli egyetem nemzetközi kapcsolatok szakértője. Azaz ha valaki mobiltelefonokkal, használtautókkal üzletel, akkor az állam a kontroll lehetőségét tartja fenn magának üzlete felett.

A kulcsszerep itt a donju-knak, vagyis „pénzmestereknek" jut. Ezek olyan szereplők, akik sajátos összekötő kapcsot képeznek a köz- és a magánszféra között. Az egyik ilyen maga a vezető felesége, Ri Sol-ju. Nem meglepő tehát, ha az ország zászlóshajó-projektjei olyanok, melyeket Kim Dzsongun személyesen is magáénak érez, és elsősorban a gazdagabb belföldi és a tehetős külföldi látogatók kiszolgálására törekednek, mint síközpontok és tengerparti üdülőtelepek.

Észak-koreai mezőgazdasági munkások rizst ültetnek Keszong mellettForrás: AFP

A kommunista ország, ami valójában sosem volt az

A kommunizmus internacionalista felfogásából adódik az Észak-Koreával kapcsolatos egyik legmeghökkentőbb állítás: az állam sosem volt kommunista.

A korábban hivatkozott Go arra hívja a figyelmet, hogy az állam legitimitása az alapítótól, Kim Ir Szentől ered, aki nemzeti identitásra, és nem a „Világ munkásai egyesüljetek!" eszményre építette azt. Az első diktátor szülei gerillák voltak, akik folyamatosan megszállók ellen harcoltak, és a nacionalista szemléletet már innen magával hozhatta az alapító.

Pinkston úgy fogalmaz, az észak-koreai államiság egyedülálló, mert több, gyökeresen eltérő dologra épít.

Megjelenik abban a premodern idők konfuciánus felfogása a társadalmi viszonyokra és szerepekre, valamint a hatalomgyakorlás módjára vonatkozóan. Észak-Koreában pedig ma is fontos szerep jut a dzsucénak, azaz annak a sajátos felfogásnak, amely kasztrendszerre emlékeztető módon predesztinálja az egyén helyét a társadalomban és befolyásolja életpályáját.

Ugyanakkor szerves része az észak-koreai identitásnak és az anyagi-szellemi függetlenségükbe vetett, kollektívvá tett hitnek.

Kínát és Észak-Koreát a Jalu határfolyón átívelő Barátság-híd köti össze, ezen bonyolódott a szankciók előtt az áruforgalom nagy részeForrás: AFP/Greg Baker

Az utolsó egységes koreai királyság, majd az 1880-as évektől császárság, a Csoszon-dinasztiához köthető birodalom, 1897-ig állt fent. Ez azonban nem katonai szemléletéről volt ismert, szemben azzal, hogy Kim Ir Szen a katonaságot helyezte az első helyre az ország életében, és a gazdaságot is ennek rendelte alá. Az 1 millió főnél is népesebb haderő rendszeres szereplője a tévéműsoroknak. A katonai parádékat arra használja Phenjan, hogy segítésével elhitesse állampolgáraival, a folyamatosan fenyegető amerikai csapások ellen csak az erős hadsereg védheti meg őket.

Kim Ir Szen születésének 105. évfordulójára rendezett katonai parádéForrás: AFP/Ed Jones

Ugyanakkor a valóság az – állítja York –, hogy Észak-Korea minden további nélkül tekinthető maffiaállamnak is, amely szisztematikusan készült arra, hogy a 2006-ban először életbe lépő szankciók alól kibúvót találjon. Dollárhamisítás, éttermi pénzmosás, kiberbűnözés, és még számos olyan mód, amit a rezsim a túlélésre használ.

Mindezeket pedig egy vallásos vonatkozás egészíti ki.

A Kim-család tagjait – mondja Pinkston – közel olyan áhítat veszi körbe, mint a japán császár családját. Sőt, még keresztény szimbólumok is megjelennek ebben a „vallásosságban", a kultusz építésében. Az állami propaganda azt terjeszti, hogy Kim Dzsongil, a második vezető születésének helyén csillag ragyogott fel akkor.

Aasszonyok állnak sorba kukorica fejadagjukért 2005-benForrás: AFP/Gerald Bourke

Ezek a sokelemű hibriditások azok, melyek miatt nehezen és csak ellentmondásosan jellemezhető Észak-Korea állama, de az biztosnak látszik,

el kell szakadni azzal kapcsolatban a megszokott címkéktől.

Már csak gazdasági oldalról is.

Kim Dzsongun jobb barátságban van a piac működésével, mint az apja volt – mondja Pinkston.

Hozzáteszi azt is: a vezető felismerte, hogy az, akinek megadják a lehetőséget arra, hogy eladjon és vásároljon, az vélhetően nem lesz disszidens.