Így született meg Mickey egér és a Walt Disney birodalom

Walt Disney
Vágólapra másolva!
A Walt Disney jelenleg a világ egyik legjelentősebb szórakoztatóipari vállalata. Számos kasszasikerfilmet készítenek minden évben, a főhősök szereplőiről mintázott figurák és játékok uralják a kereskedelmet, emellett pedig a televíziózásban is meghatározó szerepet játszanak. De még mielőtt egy 164 milliárd dollárt érő birodalommá vált, a cég sokkal inkább egy ember elképzelései köré épült. Walt Disney víziója fektette le a vállalat alappilléreit és az ő zsenialitása kellett ahhoz, hogy a Disney ma meghatározó szórakoztatóipari társaság lehessen.
Vágólapra másolva!

Sorozatos bukások, Oswald nyúl és a Universal

Még mielőtt az amerikai szórakoztatóipar meghatározó alakjává vált, Walt Disney is a ranglétra alján kezdte karrierjét. Az első világháború alatt az amerikai mentőszolgálat sofőrje volt, majd hazatérése után művészként keresett állást. Sikerült elhelyezkednie a Pesmen-Rubin Commercial Art Studióban, ahol megismerkedett Ub Iwerksszel, aki később kulcsszerepet játszik Walt és a Disney életében, hiszen a kor egyik legtehetségesebb animátora lett belőle.

Walt Disney Forrás: AFP

A két barát, Walt és Iwerks 1920-ra elvesztették állásukat ezért saját vállalkozás elindítását tervezték. Az első próbálkozásuk csúfos kudarcot vallott, ezért alkalmazottként kezdtek el dolgozni a Film Ad Co. vállalatnál, ahol a filmek előtt vetített rövid reklámokat készítették. Emellett viszont továbbra is próbálták felépíteni saját cégüket. Kezdetben rövid animált filmsorozatot gyártottak, amely később a Laugh-O-Gram nevű szériává nőtte ki magát.

Azonban a siker csak nem akart eljönni, sőt 1923-ban ez a vállalkozás is becsődölt, Walt pedig Hollywoodba indult.

Walt folyamatosan kamatoztatta egyik alulértékelt tehetségét, miszerint remekül tudott hatni az emberekre, és képes volt mindenkit meggyőzni arról, hogy az elképzelései működni fognak. Hollywoodban például meggyőzte testvérét, Royt, hogy alapítsanak stúdiót Disney Brothers Studio néven, amelyet később Walt Disney Studióra kereszteltek. Walt hamarosan rábeszélte régi barátját Iwerkst is, hogy csatlakozzon hozzájuk, és dolgozzanak ismét együtt.

Oswald, a szerencsés nyúl Forrás: Wikipédia/Universal Pictures

Sajnos azonban ez a vállalkozás sem ment jól, és ez sem termelt túl sok bevételt, hasonlóan a korábbi próbálkozásokhoz. A Walt Disney Studio eleinte más, nagyobb stúdióknak dolgozott be és vállalt alkalmi megbízásokat, és egy ilyen munka során készítették el a Universal Picturesnek az Oswald, a szerencsés nyúl karakterét. Ez annyira bejött, hogy a Universal Pictures, Iwerks kivételével, az összes animátort lenyúlta a Disney-től, emellett pedig Oswald jogai is őket illették meg.

Ekkor fogadta meg Walt, hogy saját magán kívül senki másnak nem fog dolgozni. Keresni kezdte a lehetőségeket, hogy miként juttathatná el a filmjeit közvetlenül a forgalmazókhoz. A probléma az volt, hogy Oswaldon kívül ekkor még nem volt más karaktere, az viszont a Universalé lett.

A leghíresebb egér születése

Ahány ember, annyi történet van arról, hogy Mickey egeret ki és hogyan álmodta meg, egy azonban biztos: ez a karakter alapozta meg a Disney jövőbeli sikereit. A leghihetőbb változat, miszerint Iwerks állatok képeit lapozgatva találta ki a karaktert. Walt azonnal létrehozott egy csapatot, amelynek tagjai kizárólag Mickey egéren dolgoztak. Az első két film nem hozott áttörést, de ezt bizonyára már Walt is megszokta. A harmadik alkotás, a "Steamboat Willie" azonban kasszasiker lett.

Ub Iwerks egyik rajza Mickey egérről Forrás: AFP/Jim Watson

Ezt követően a Disney folyamatosan feszegette az animáció határait, ők voltak többek között az elsők, akik színes, egész estés rajzfilmet gyártottak, "Hófehérke és a Hét Törpe" címmel. Ezeknek a korszakalkotó filmeknek viszont akkora volt a költségvetése, hogy akár egy elrontott mozi is csődbe vihette volna az egész stúdiót.

Walt és Roy az 1940-es évet remek filmekkel kezdték, azonban idővel komoly adóságokat is felhalmoztak.

1923 és 1938 között a Disney Brothers (később Walt Disney) négy különböző cégből állt, és közülük nem mindegyik volt sikeres. A négy vállalkozást pedig csak 1938-ben egyesítették Walt Disney Production néven, majd 1940 áprilisában a Walt Disney Studios 155 ezer részvényt bocsátott ki. Az értékpapíroknak hála sikerült 3,5 millió dollárt szerezni a vállalatnak.

Walt Disney és Mickey egér Forrás: Getty Images/General Photographic Agency

Hamarosan viszont ismét bajba kerültek a testvérek, mert a "Bambi" és a "Hamupipőke" is pénzügyi bukás lett, annak ellenére, hogy ezeket a filmeket ma már mesterműnek tartjuk. Nem arról van szó, hogy a közönség nem szerette őket, pusztán arról, hogy hihetetlen költséges volt elkészíteni őket. Ezután a testvérek elkezdtek olyan megoldásokat keresni, amivel tartalmas, minőségi, de olcsó filmeket képesek készíteni.

Létrehozták saját forgalmazó vállalatukat, a Buena Vistát, és természetfilmeket forgattak, amelyeket nagyon olcsó volt elkészíteni, mégis nagy volt az érdeklődés irántuk. Walt emellett először vetette fel a Disneyland kalandpark ötletét is, de erre ekkor még nem volt pénz.

A világ legboldogabb helye

Ahhoz, hogy a Disneyland elképzelése valóságot öltsön rengeteg pénzre volt szükség. Waltnak még azután sem volt elég tőkéje, hogy hitelt vett fel a saját életbiztosítására. Walt felajánlotta, hogy műsort készít azoknak a TV-csatornáknak, amelyek támogatják az ötletét. Végül ezzel az ötlettel sikerült összegyűjtenie a szükséges pénzt, ráadásul az ABC tévétársaság számára olyan egyórás, vasárnap esti műsort készített, amely 29 éven át ment a csatornán, és több millióan nézték.

Az 1955-ös Disneyland Anaheimben Forrás: AFP

A Disneyland 1955-ben nyitotta meg kapuit, és egyből óriási siker lett. A cég bevétele öt év alatt 6 millió dollárról 70 millió dollárra emelkedett. A márka egyre elismertebb lett a szórakoztatóiparban, azonban Walt 1966-ban meghalt, így Roy vette át a vállalat irányítását.

Walt utolsó filmje a "Mary Poppins" 1965-ben a legtöbb bevételt hozó film volt.

Miután Roy is meghalt, a Disney nehéz helyzetbe került. A tőzsdén 1957 óta jelenlévő vállalat részvényei annak ellenére is stagnáltak, hogy nagyon komolyak voltak a bevételei. 1980-ban a szórakoztatóiparban köztudott volt, hogy a Disney az egyik legalulértékeltebb vállalat a világon, ezért többen is fel akarták vásárolni a gyártót, de ez senkinek nem sikerült.

Mary Poppins Forrás: AFP

A Disney a 80-as és 90-es években megtanulta kihasználni a márkanév erejét, és a legnagyobb szórakoztatóipari birodalommá nőtte ki magát, ebben pedig óriási segítség volt a Disney testvérek által lefektetett stabil alap.

A birodalom visszavág

Roy halála után a vállalat vezetését Card Walker, Donn Tatum és Ron Miller vette át, akik mind a Disney testvérek alatt tanulták ki a szakmát. A következő évtizedben ők irányították a teljes cégbirodalmat. Walt Disney egyik utolsó terve az Experimental Prototype Community of Tomorrow (EPCOT) felépítése volt. Az EPCOT egy futurisztikus jövőbeli város lett volna, azonban ez a terv sosem valósult meg. Helyette viszont az új vezetés alatt a vállalat Floridában létrehozta az Epcot Centert, amelybe több milliárd dollárt fektetett a Disney, és 1982 októberében nyitotta meg kapuit. A hatalmas szórakoztató központ a mai napig nagyon népszerű.

Az 1980-as évekre Amerikában megváltozott a filmek iránti igény.

A családi mozik helyett előtérbe kerültek a tiniket és a felnőtteket megcélzó alkotások. Azért, hogy a Disney tartani tudja a lépést a trendekkel, létrehozták a Touchstone Pictures márkát. Ekkoriban még mindig nagyon alulértékelt volt a Disney a tőzsdén, és több nagyvállalat ismét megpróbálta felvásárolni a birodalmat. Az újonnan a Disney élére kinevezett Michael Eisner és Frank Wells viszont sikeresen verte vissza ezeket a kísérleteket, és egyben tartották a céget.

A Disneyland folyamatosan terjeszkedik Forrás: AFP/Bertrand Guay

Az új menedzsment rájött, hogy miként tudná még hatékonyabban kihasználni a Disney márkanevet és ezáltal maximalizálni a profitot. Elindították a fizetős Disney Channel kábelcsatornát, ez pedig jó döntésnek bizonyult. Emellett a régebbi filmek vetítési jogait elkezdték értékesíteni más csatornáknak és videokazettán is kiadták őket.

Óriási üzletet jelentett a filmek alapján készült figurák és játékok forgalmazása.

A Disney Store névre keresztelt boltokból 1996-ban már 450 volt világszerte. Még ugyanabban az évben megvásárolták a Capital Cities/ABC-t 19 milliárd dollárért, vagyis megszerezték az Egyesült Államok legnagyobb televíziós szolgáltatóját, mellé pedig 10 TV csatornát, 21 rádióadót, hét napilapot és négy kábeltelevíziós csatornát.

Már a Star Wars is a Disney kezében Forrás: --

A 2000-es évek eleje egyértelműen a terjeszkedésről szólt. Több új helyszínen is nyílt Disneyland, 2003-ban pedig két Disney film bevétele is meghaladta a 300 millió dollárt. Emellett a Disney lett az első stúdió a világon, amelynek filmes bevételei átlépték a 3 milliárd dollárt. A sikerszéria folytatódott 2006-ban a High School Musical bemutatásával a Disney saját csatornáján, majd ezt követte a Pixar stúdió felvásárlása.

A Walt Disney 2009-ben olyan üzletet csinált, amely a mai napig kihat az amerikai médiapiacra. Megvásárolták a Marvel Entertainmentet, 2012-ben pedig a történelem egyik legsikeresebb filmes franchise-ának - a Star Warsnak - a jogait is megszerezték, miután bekebelezték a Lucasfilmet. Napjainkban a Disney a legnagyobb médiabirodalom, de ennek ellenére sem állnak le a terjeszkedéssel. A 21st Century Fox felvásárlásával ugyanis más médiaszektorokban is vezető pozícióra tehetnek szert (a Disney és a Fox üzletéről ITT írtunk részletesen).