Versenytársakat kaptak a diákok az egyetemvárosok albérletpiacain

diákhitel egyetem tanulók  diák
41937869 - bored unhappy adult students sitting at lesson in classroom
Vágólapra másolva!
A napokban zárulnak az emelt szintű érettségi vizsgák, a diákok egy része pedig szeptembertől a felsőoktatásban folytatja a tanulmányait, amely az adott városokban a bérelt lakások piacát is felpörgeti. Az Ingatlan.com legfrissebb elemzése szerint azonban az elmúlt években átalakult a budapesti, valamint a nagy egyetemvárosok albérletpiaca, mert a diákoknak a konkurenciával is számolniuk kell.
Vágólapra másolva!

Látványos javulás öt év alatt

Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője szerint az egyetemvárosok munkaerő-piaci szempontból jó helyzetben vannak, ezért sokan költöznek a nagyvárosokba jobb munkalehetőség és magasabb fizetés reményében. Emiatt pedig az adott városban munkát vállalók, többek között a friss diplomások is élénkítik az albérletpiacot.

A hivatalos statisztikák szerint is látványosan javultak a munkaerőpiaci mutatók az egyetemi városokban.

Budapesten a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat által mért budapesti munkanélküliségi mutató a 2013 áprilisi szint 32 százalékára, 1,48 százalékra esett. Szegeden 6,51 százalékról 2,57 százalékra, azaz öt év alatt több mint 60 százalékkal lett kisebb a munkanélküliség. Debrecenben 48 százalékkal 5,02 százalékra csökkent a ráta.

Árak, városok, drágulás

Az állással rendelkezők tehát lényegében versenytársat jelentenek a felsőoktatás nappali képzéseibe tartó több mint 150 ezer diák közül azoknak, akik albérletben szeretnének lakni. Az Ingatlan.com elemzéséből kiderül, hogy a diákok és fiatalok körében legnépszerűbb, maximum 40 négyzetméteres budapesti garzonlakásokat június elején átlagosan havi 110 ezer forintért hirdették, ez 10 százalékos emelkedést jelent éves szinten.

Illusztráció Forrás: 123rf

A debreceni garzonok bérleti díja 8 százalékkal 70 ezer forintra nőtt, a szegedieké kiugró mértékben, 44 százalékkal 65 ezer forintra emelkedett, Pécsen 14 százalékos drágulás történt, így 80 ezer forintért kínálják a garzonokat. Miskolcon szintén 10 százalékkal 55 ezer forintra nőtt a bérleti díj.

Győr kivételes, mivel ott 23 százalékkal 60 ezer forintra csökkent az átlagos bérleti díj a garzonpiacon.

"A győri bérleti díjak csökkenése részben azzal magyarázható, hogy megnőtt a kínálat, többek között azért, mert Győrben rengeteg új lakás épült. A győri jelenség előrevetítheti a budapesti garzonlakások bérleti díjának mérséklődését is, hiszen a következő egy-két évben több ezer olyan lakást adhatnak át, amit befektetők vásároltak kiadási céllal" - mondta Balogh László.