A mai ötvenesek már egyáltalán nem olyanok a munkában, mint régen

generációváltás a cégvezetésben, generációváltás, cég, vezető beosztás, fiatal és idős
Vágólapra másolva!
„We are here. We are ready. We are the perennials.” – azaz magyarul itt vagyunk, készen állunk, évelők vagyunk, szól az új ötvenesek, az évelők generációjának mottója. Kristóf Györgyi, a Hammel & Hochreiter interim szakértője és vezetői stratégiai tanácsadója szerint érdemes nagyobb figyelmet fordítani a generációra, mert szemléletmódváltásukból kifolyólag és tapasztalatuk miatt felértékelődnek a munkaerőpiacon.
Vágólapra másolva!

Az életkori címkék egyre jobban kezdik elveszíteni hagyományos jelenésüket, és egy generáción belül is nagyobb eltérések lehetnek, mint korábban. Az elmúlt évtizedekben a korosztály már a kiégés közelében állt, felőrölte a multik mókuskereke, azonban

mára a negyven-ötven éves vezetők és interim vezetők egyre tudatosabban használják fel tapasztalataikat, és maradnak fiatalosak testileg, lelkileg és szellemileg egyaránt.

Az új ötvenesek szemléletmódváltásuk miatt különlegesek és értékesebbek, mint eddig. Technológia iránti nyitottságuk lehetővé teszi, hogy naprakészek maradjanak, és folyamatosan frissített intenzív kapcsolatrendszert ápoljanak.

A mai ötvenesek fiatalosabbak, mint régen és megvan bennük a változás iránti fogékonyság Forrás: Shutterstock

A másik nagy különbség a változás iránti fogékonyságuk.

Nem elutasítják a változást, hanem nyitottan, kihívásként kezelik a szituációkat.

Az új középkorúak, a perennialok legfőbb jellemzője a life long learning, amit lehetőségként látnak, hogy követhessék a gyorsan változó világot, és bele is szólhassanak formálódásába; valamint az aktív és együttműködő párbeszéd a fiatal munkatársakkal. Egy perennial már nem enged a generációs gap csábításának, tapasztaltabb, mint kollegái, de rugalmas és mindig együttműködő.

A perennial generáció életmódja a fiatalabbakéhoz hasonlít, vannak céljaik és álmaik, amikért küzdeni is akarnak. Életmódváltásuk nemcsak munkakörülményeikre, de személyes életükre is kihat, nagyobb figyelmet kap a mozgás és az egészséges táplálkozás, mint eddig. Ennek hátterében a várható élettartam növekedése áll, ami remélhetőleg hosszú távon oda vezet majd, hogy a szürkülő, hervadó középkorúak képe eltűnik, és a fiatalosabb, életvidám, céltudatos ötveneseké terjed el széles körben.