Kiderült, mennyi időbe telik elérni a mágikus 50 millió felhasználót

2018.06.16. 21:05

Ma egy sikeres zeneszám vagy egy applikáció szinte pillanatok alatt képes elérni több millió embert. Az internet előtti korszakban ez még másképp volt, az 1900-as években már az sikeres találmánynak számított, amelyből néhány tízezret el lehetett adni évente. Jelenleg a bűvös, 50 milliós határral kapcsolatos rekordot a Pokémon Go tartja, a játékot 19 nap alatt töltötték le ennyien.

A világ a XX. században felgyorsult, sőt ez a gyorsulás a mai napig megfigyelhető. A jelenség leginkább a tudomány és technológiában ütközik ki, amelyet tökéletesen szemléltet a Visual Capitalist ábrája (lásd a cikk alján).

Az oldal az alapján alkotta meg infografikáját, hogy melyik szektor, márka vagy alkalmazás milyen gyorsan érte el az 50 millió felhasználót.

Ebből az derül ki, hogy míg a légitársaságoknak összesen 68 évbe telt ekkora tömeget megmozdítania, addig

ezt a számot a Pokémon Go 2016-ban mindössze 19 nap alatt hozta.

Pokémon GoForrás: Sputnik/Alexandr Kryazhev

Az ember azt hinné, hogy a napjainkban sokkal könnyebb ekkora bázist építeni, de ha azt vesszük figyelembe, hogy a WeChat 1 év, míg a Facebook 3 év alatt toborzott ennyi embert, akkor az 50 milliós létszám akár lélektani határnak is tekinthető.

Az oldal arra is felhívja a figyelmet, hogy mennyire megváltozott az emberi gondolkodás. Míg néhány évtizeddel korábban még óriási dolog volt elérni 1-2 millió embert egy találmánnyal, addig mára ez a szám elérhető közelségűvé vált bárki számára egy-egy YouTube-videóval, egy Facebook-bejegyzéssel vagy saját alkalmazással.

Három évbe telt mire elért 50 millió embert a közösségi oldalForrás: Pixabay

Például a mobiltelefon ma már mindenki zsebében ott van, de 12 évbe telt elérni az első 50 millió használót.A hagyományos telefon az első három évében csak 50 ezer emberhez jutott el.

A kérdés már csak az, hogy mi lesz a következő dolog, amely megdönti a Pokémon Go 19 napos rekordját?

Az első 50 millió felhasználó eléréséhez szükséges idő:

  • Légitársaságok – 68 év
  • Személygépkocsi – 62 év
  • Telefon – 50 év
  • Elektromos áram – 46 év
  • Hitelkártya – 28 év
  • Televízió – 22 év
  • ATM – 18 év
  • Számítógép – 14 év
  • Mobiltelefon – 12 év
  • Internet – 7 év
  • Facebook – 3 év
  • WeChat – 1 év
  • Pokémon Go – 19 nap
Courtesy of: Visual Capitalist