Kiderül mennyit lehet alkudni egy ingatlan árából

ingatlan, budapest, adásvétel, alku
Ha a vevő nagyot akar alkudni, az eladó könnyen vissza is léphet
Vágólapra másolva!
A hirdetési árak mára rendkívüli mértékben elszakadtak a valós értékesítési áraktól, így azt gondolnánk, hogy egyre nagyobb a tere az alkunak. Ezt azonban nem lehet általános érvénnyel kijelenteni. A helyzet ingatlantípusonként, területenként és a túlárazottság mértékétől függően változik.
Vágólapra másolva!

A vevők akár 20 százalékot is bemondanak

A XIII. kerületben a használt lakások piacán nem jellemzők most a nagy alkuk - mondta Tóth Viktória, a Balla Ingatlan XIII. kerületi irodájának szakmai vezetője. Igaz, hogy a vevők egyre inkább és egyre többet próbálnak alkudni - jelezve akár 20 százalékos árcsökkentési igényt is az eladó felé -, ez azonban a szakértő szerint nem működik.

Jelenleg az alku mértéke legfeljebb az 5 százalékot éri el a kerületben, de sokszor csak néhány százezer forintot lehet lealkudni a hirdetési árból.

Ugyanez a helyzet a IV. kerületi panelek esetében is, hiszen, mint Balla Frigyesnek, a Balla Ingatlan IV. és XV. kerületi szakmai vezetőjének szavaiból kiderült, a paneleknél 100-200 ezer forintos, jelképes összeget lehet alkudni legfeljebb. Ugyanakkor a használt téglaépítésű lakásoknál és a családi házaknál az alku mértéke eléri a 3-5 százalékot is.

illusztráció Forrás: Depositphotos

A többi kerület és agglomerációs település esetében is nagyon hasonló a helyzet, tehát 5 százalék alatt marad az alku mértéke a lakásoknál, de a keresettebb méreteknél és típusoknál szinte hirdetési áron kelnek el az ingatlanok. Fontos azonban ilyenkor a megfelelő árképzés, ha valóban el szeretnénk adni az ingatlanunkat - hangsúlyozzák a szakértők.

A Balatonon is ugyanezekkel a számokkal találkozunk.

A 20 millió forint alatti kategóriába tartozó siófoki panelek 1-2 hét alatt elkelnek, de az sem ritka, hogy mindössze 1-2 napot kell várnia a tulajdonosnak.

Így aztán a vevők alkuról nem is nagyon álmodhatnak: sokszor hirdetési áron kelnek el a használt ingatlanok - hangsúlyozta Krausz Gábor, a Balla Ingatlan siófoki irodájának vezetője.

Az eladó motivációjának is függvénye

Kicsit máshogy ragadta meg az alku kérdését Nagy Andrea, a Balla Ingatlan bel-budai és észak-budai irodájának szakmai vezetője. Ő azt hangsúlyozta, hogy habár az ingatlanok nagyobb részénél sor kerülhet kisebb-nagyobb alkukra, ennek pontos mértéke mindig attól függ, hogy mennyire erős az eladó motivációja, mennyire igazodik a piaci realitáshoz az ár, és mekkora az érdeklődők száma.

illusztráció Forrás: Shutterstock

Az eladók persze sokáig nem hiszik el, hogy nem fogják tudni eladni a lakásukat az elképzelt árért, illetve sokuknál a megfelelő motiváció is hiányzik, így elengedik azt a vevőt, aki megpróbál jelentősebb mértékben alkudni az irreális árból. Legfeljebb akkor hajlandók csökkenteni az áron, ha már hónapok óta nem érkezik érdeklődő - tette még hozzá Hart Erzsébet, a Balla Ingatlan VIII. és IX. kerületi irodájának szakmai vezetője.

Nagyobb alku a családi házaknál

A családi házak árai sokkal kevésbé összehasonlíthatók, mint a társasházaké. Az egyedi árazások, a magasabb árak és a lassabb forgási sebesség miatt már eleve azt feltételezzük, hogy nagyobbak az alkuk. És ez valóban így is van: a családi házaknál, ikerházaknál nagyobb mértékű árengedményekkel lehet találkozni - erősítette meg Hártó Regina, a Balla Ingatlan érdi irodájának vezetője. Ugyanakkor a 10 százalékos mértéket - melyet szerinte sokan feltételeznek - nem éri el az alku átlagos mértéke.

Dél-Pesten például 0-5 százalék között alakul az alku átlagos mértéke, azonban ritkán előfordul, hogy a 10 százalékos mértékig emelkedik.

Ez a 10 százalék alatti alku-mérték azonban csak egy átlag Hártó Regina szerint. Ő is azt hangsúlyozta, hogy az eladó motiváltságától és a túlárazás mértékétől függ, hogy adott esetben pontosan mennyivel lehet csökkenteni a hirdetési árban szereplő összeget.

Illusztráció 123RF

Mennyit lehet alkudni az újépítésűek árából?

Az újépítésűek esetében lehet talán a legkevésbé alkudozni. Gyakorlatilag "fix" árakról beszélhetünk, melyek inkább csak felfelé kúsznak. Kovács Péternek, a Balla Ingatlan Dunakeszi irodájának szakmai vezetőjének az a tapasztalata, hogy az alku az újépítésű ingatlanoknál nem igazán jellemző.

Ha egy klímát sikerül belealkudni az árba, akkor az már nagy teljesítménynek mondható.

Ugyanígy látja a helyzetet a Balaton esetében Krausz Gábor. Az újépítésűeknél az árak ott is jellemzően fix árak, alkudni egy-egy drágább lakásnál lehet esetleg 1-2 százalékot, illetve a 60-70 millió forint feletti kategóriában egy ajándék tároló, autóbeálló még "beleférhet az üzletbe" - fogalmazott.