Megállapodott a versenyfelügyelet és az Airbnb

Gazdasági Versenyhivatal (GVH).
Gazdasági Versenyhivatal (GVH).
Vágólapra másolva!
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elfogadta a szálláshelyek online piacterét üzemeltető Airbnb kötelezettségvállalását. Az eljárásban vállaltak alapján a társaság köteles módosítani a fogyasztóknak nyújtott tájékoztatásait a díjaival kapcsolatosan. A Hivatal – tekintettel a kötelezettségvállalásra – jogsértést nem állapított meg az ügyben, így bírságot sem szabott ki.
Vágólapra másolva!

A GVH 2016 októberében indított eljárást az Airbnb-vel szemben, mert feltételezhetőnek találta, hogy díjakkal, költségekkel kapcsolatos tájékoztatásai megtévesztik a fogyasztókat. A versenyfelügyeleti eljárás kötelezettségvállalással történő lezárására – anélkül, hogy a Hivatal jogsértést vagy annak hiányát állapítaná meg – az érintett vállalkozások önkéntes vállalásai alapján nyílik lehetőség.

Gazdasági Versenyhivatal (GVH). Forrás: Origo

A GVH több körben kérte az eljárás során az Airbnb által ajánlott kötelezettségvállalás pontosítását és kiegészítését, míg azt végül alkalmasnak találta arra, hogy a társaság magatartását összhangba hozza a jogszabályi előírásokkal, így szolgálva a közérdeket.

Az Airbnb a többi között vállalta, hogy magyar nyelvű weboldalain:

  • A fogyasztók az utazás dátumának megadása után a teljes, valamennyi díjtételt (pl. a takarítási díjat és a további vendég után fizetendő díjakat) tartalmazó árat látják majd valamennyi felületen (asztali számítógépen, táblagépen, mobiltelefonon);
  • Az utazás dátumának megadása nélküli kereséskor pedig a fogyasztók az ár értelmezését segítő, figyelmeztető üzenetet látnak majd arról, hogy a teljes árat – amelyet idegenforgalmi jellegű adók is növelhetnek – a dátum és a vendégek számának megadását követően ismerhetik meg.

A vállalások kiterjednek továbbá a pénzváltásból és a kerekítésből adódó eltérések megszüntetésére is.

A tájékoztatások előírt korrekcióját követően a szálláshelyeket keresők összességében több és pontosabb információt kaphatnak az árakról, így tudatosabb döntéseket hozhatnak. Az Airbnb a döntés kézhezvételét követő 120 napon belül köteles végrehajtani az előírt lépéseket, és a teljesítést igazolnia kell a GVH számára. A kötelezettségvállalás teljesülését a GVH utóvizsgálat keretében ellenőrzi.