Durván elszálltak a lakásbérleti díjak Budapesten

Lakás Ház Bérlés Kulcs Család Bérelj, ne vásárolj - Ezért éri meg a lakásbérlés
Vágólapra másolva!
Budapesten, hosszú távú lakáskiadásnál az új vagy újszerű garzonok havi bérleti díja átlagosan 125 ezer forint, a kétszobásoké 168 ezer forint, a háromszobásoké a 200 ezret is meghaladhatja, a díjak kerületenként és városrészenként jelentős eltéréseket mutatnak.
Vágólapra másolva!

A Cordia Zrt. vezérigazgatója, Földi Tibor szerint a befektető lakástulajdonosok szempontjából alapvető megtérülés, a vételár és a bérleti díj aránya is jelentős eltéréseket mutat.

Bár a legmagasabb bérleti díjak általában azokat a kerületeket jellemzik, ahol az új otthonok négyzetméterára a legmagasabb, a vételárat mégsem mindig az itt elhelyezkedő ingatlanok termelik ki a leggyorsabban.

A külső területeken pedig a szűk bérleti piac jelenthet kockázatot.

Példaként említették, hogy a kétszobás lakások piacán a legmagasabb havi bevételt a nagykörúton belüli lakások biztosítják, átlagosan 190 ezer forintot, ám ez a legdrágább lokáció is, hiszen az új lakások átlagos ára meghaladja az 1 millió 100 ezer forintot négyzetméterenként.

A XIII. kerületben a Marina-parton a kétszobás lakások havi bérleti díja átlagosan meghaladja a 190 ezer forintot, ugyanis az itt található lakások átlagos négyzetméterára eléri a 890 ezer forintot. A kerület angyalföldi részén alacsonyabb, átlagosan 145 ezer forintos bérleti díjért adhatók ki a kétszobás lakások, miközben a lakások átlagos négyzetméterára 620 ezer forint.

Megéri-e lakást bérelni? Forrás: Thinkstock

Arról is beszámoltak, hogy 2018 márciusában Budán az új építésű lakások átlagos négyzetméterára 784 ezer, Pesten pedig 709 ezer forint volt. Továbbra is az V. kerület a legdrágább, az itt található lakások négyzetméterára megközelítette a 2 millió forintot, ezt követi a VI. és a VII. kerület 900 ezer forint feletti átlaggal. A VIII. és IX. kerületben az átlag 700 ezer forint, a IV. és a X. kerületben pedig meghaladja a 600 ezret.