Elkészült az első afrikai Volkswagen

2018.06.29. 13:14

Legördült a gyártósorról Ruanda első, belföldi gyártású autója a Volkswagen gyárában, az ország fővárosában. A Reuters beszámolójából az is kiderült, hogy Európa legnagyobb autógyártójának milyen tervei vannak a ruandai jelenléttel.

A kigali összeszerelő gyár futószalagjáról legördült az első ruandai VW Polo. Az első ütemben a cél az ötezer legyártott darab elérése, mellette Passat, Tiguan, Amarok modelleket is készítenek majd.

Rugalmas gyártással a közösségi használatért

A kigali gyárba főként Dél-Afrikából, Kenya érintésével érkeznek meg a gépjárművek alkatrészei. A VW célja, hogy a termékből a szomszédos országokba is jusson, ne csak Ruanda útjaira.

A VW képviseletében Thomas Schaefer újságíróknak elmondta, a gyártást úgy tervezték meg, hogy az rugalmasan alakítható legyen a megrendelők igényeinek megfelelően.

Ha tehát egy vásárlónknak néhány száz Passatra lenne szüksége, itt megépítjük azokat számára" – mondta a konszern dél-afrikai divízójának ügyvezetője.

Beindult a VW-gyár KigalibanForrás: AFP/Cyril Ndegeya

A VW ugyanis nem, illetve nem csak a magánszemélyekre gondol. Sőt, a cég nyilatkozatai alapján elég egyértelmű, hogy

a kigali gyár elsősorban a vállalkozókat szeretné kiszolgálni, Ruandában és a környező államokban is.

A német konszern szeme előtt ugyanis egy, az Uber-hez hasonló rendszer kiépülése lebeg, amelyben – hasonlóan az ismert modellhez – okostelefonok használatával foglalhatnának maguknak fuvart a felhasználók, egyfajta közösségi autózási rendszerben.

A gyártónál abban bíznak, ehhez a rendszerhez gyáraikból kerülhetnek ki a gépjárművek.

Az értékelések szerint, ez egyébként nem is elrugaszkodott ötlet, tekintve, hogy az Uber nincs jelen Ruandában.

Alacsony tulajdonlási arány

A VW terveit segítheti az is, hogy Ruandában kifejezetten alacsony a lakosság körében a magántulajdonú gépjárművek aránya. A 12 milliós országban 1997 óta csak 200 ezer új autót regisztráltak a hatóságok.

A német óriásnak így komoly piacot jelenthet a Szaharától délre fekvő régió egyik leginkább fejlődő országa.

Különösen úgy, hogy a másik, a prosperálás útjára lévő államban, Kenyában is jelen van.

A ruandai elnök (b2) Paul Kagame, a VW csoport dél-afrikai főnökével, Thomas Schafer (j2), ruandai kormányzati szereplők társaságában, az első, Kigaliban gyártott VW autó bemutatójánForrás: AFP/Cyril Ndegeya

Az első ruandai VW Polo bemutatásán az afrikai állam elnöke, Paul Kagame is részt vett, aki a gyár jelentőségét úgy értékelte, hogy az új fejezetet nyit az ország gazdaságának átalakulásában. Azt is hozzátette, bármilyen hihetetlennek is tűnik, megvalósult: Ruanda képes „német autók" építésére.

A beruházás 20 millió dollárból, azaz közel 5,5 milliárd forintból valósult meg, és közel 1000 munkahelyet teremt.  

Az elmúlt néhány évben segélyek és fejlesztési támogatások formájában, több mint 1 milliárd dollár áramlott Ruandába, amely számos reformot hajtott végre azért, hogy vállalkozásbarát környezetet teremtsen a külföldi befektetők számára.