Több tízezer forintos béremelés az egyik áruházláncban

2018.06.29. 15:19

Az éves tihanyi konferenciáján jelentette be az Euronics Műszaki Áruházlánc, hogy megemeli értékesítő és hitelügyintéző kollégái bérét.

A béremelés okán, a munkavállalók fejenként bruttó 20 000, illetve 30 000 forinttal többet vihetnek haza havonta. A változás, azaz az éves szinten összesen 123 millió forintnyi extra béremelés az áruházlánc, közel 500 dolgozóját érinti.

A magyarországi eladói átlagbér felett

Az Euronics hitelügyintéző kollégáinak bérét bruttó 30000 forintal növelte, értékesítőinek bérét pedig bruttó 20000 forinttal megemelte.

Így utóbbi pozícióban az Euronics szakértői átlagosan közel bruttó 300 000 forintot kerestek májusban, ami több mint 70 százalékkal meghaladja a magyarországi eladók átlagos, bruttó 176 676 forintos keresetét.

IllusztrációForrás: AFP/Attila Kisbenedek

A cég továbbra is teljesítményarányos fizetést kínál, így a legjobb értékesítő kollégák szerződés szerinti bérük másfél-kétszeresét is megkereshetik havonta.

Fontos, hogy szakértői gárdánkat folyamatosan motiválni tudjuk."

Ezért ebben a kereskedelmileg is kiemelt időszakban anyagilag is szerettünk volna még inkább elismerni eddigi eredményeiket, és ösztönözni kiváló teljesítményüket" – mondta el Hunyady László, az Euronics Műszaki Áruházlánc marketing és értékesítési igazgatója.

Jelentősen átrendezték a legjobb márkák rangsorát idén a brit fogyasztók (illusztráció)Forrás: Pixabay

2018 januárjától a cég bevezette a cafeteria-rendszert is, így idén bruttó 440 millió forintot költenek béren kívüli juttatásokra.

A Blokkk.com kiskereskedelmi szakportál listája alapján pedig az Euronics a 3. helyen áll az egy főre jutó bruttó keresetek rangsorában, és ők fordítják az árrés legnagyobb hányadát (59 százalék) a bérekre.