Itt az olcsó vizsgálat a betegségre, ami milliárdos kárt okoz

maláriaszúnyog
Maláriaszúnyog (Anopheles).
Vágólapra másolva!
A maláriáé a világ egyik legpusztítóbb kórokozója, mely minden, a visszaszorítására irányuló erőfeszítés ellenére rengeteg halálos áldozatot követel a világon, miközben óriási gazdasági károkat okoz. Most egy új, forradalmi eszköznek köszönhetően lehetővé válik a kórokozó kimutatása vérvétel nélkül.
Vágólapra másolva!

A diagnosztikai találmány egy fiatal ugandai szoftvermérnökhöz és kampalai székhelyű vállalkozásához köthető. A 24 éves Brian Gitta nemrég vette át a munkájáért a neves, brit hátterű intézményhálózat, a Royal Academy of Engineering rangos elismerését Afrika-szekcióban innovációjáért.

A pusztító malária

A malária elsősorban a trópusok betegsége, melyet a szúnyogok egyik fajtájának nősténye terjeszt. Délkelet-Ázsia és Latin-Amerika egyes térségeiben is fennáll a fertőzés veszélye, ám a maláriának leginkább kitett régió Afrikának a Szaharától délre fekvő térsége egészen az Egyenlítőig.

Ugandában a vezető haláloknak számít a maláriás megbetegedés.

A maláriát szúnyog terjeszti Forrás: Wikimedia Commons

Bár a malária visszaszorítása jó ütemben halad, még így is milliók betegednek meg évente, a halálos áldozatok száma pedig még alig egy évtizede is 600 ezer és 1 millió között volt.

A CDC – az Amerikai Járványügyi Hivatal – idén tavasszal kiadott jelentése szerint, a világon mintegy 3,2 milliárd ember él 106 országban, ahol maláriaveszély van.

2016-ban 216 millió klinikai esetet regisztráltak, a halálos áldozatok száma 445 ezer volt. Utóbbinak 91 százaléka az afrikai kontinensen, ahol különösen az 5 éven aluli gyerekek és a várandós nők vannak a leginkább veszélyben. Körükben a legnagyobb, akár 30 százalékot is elérő a mortalitási ráta.

Jelentősek a gazdasági veszteségek is

A hivatalnál úgy számolnak, hogy a közvetlen költségek (gyógyszerek, munkából kieső idő, elhalálozás kapcsán jelentkező kiadások)

évente 12 milliárd dollárnyi, azaz több mint 3200 milliárd forintnyi kárt okoznak.

Ez alig kevesebb, mint a magyar éves GDP 10 százaléka.

A tényleges, közvetett gazdasági veszteséget ennek többszörösére becsli a szervezet.

Sokat várnak a Matibabutól

Az ugandai feltaláló – aki ügyvezetője és társalapítója egy egészségtechnológiai vállalkozásnak – Matibabu névre keresztelte eszközét, amely forradalmasíthatja a malária diagnosztizálását, és a várakozások szerint közvetve életek megmentéséhez is hozzájárulhat.

A név szuahéli nyelven „orvosi központot” jelent. Gitta találmánya egy kompakt eszköz, működésének lényege, hogy egy speciális, vörös fényt kibocsátó eszköz kerül a vizsgált személy ujjára.

A kis csiptető szenzorai képesek érzékelni a vörösvérsejtek koncentrációját, sőt, színük megváltozását is, azokat a jeleket, amelyek a malária kórokozójának jelenlétére utalnak.

A szoftvermérnök találmánya nem csak attól különleges, hogy vérvétel nélküli vizsgálatot tesz lehetővé. Mindössze egy okoseszköz kell a kiértékelő applikáció futtatásához.

A találmánnyal az eredmény nagyjából egy perc alatt megvan, míg ez az idő a hagyományos vérvételes eljárásoknál nem szorítható 15 perc alá.

Sok gyanús esetnél pedig a vizsgálati idő lerövidülése kulcsfontosságú a gyógyító folyamatban is.

Vérvétel nélkül mutatható ki a malária kórokozójának jelenléte az eszközzel Forrás: Shutterstock

Az eszköz nemcsak biztonságosabbá teszi a vizsgálatot – ennek különösen terhes nők esetén van jelentősége –, hanem jóval olcsóbbá is, mint a bevetett, vérvizsgálaton alapuló megoldások.

A fiatal feltaláló és munkatársai néhány évvel ezelőtt más újításaikkal már szert tettek némi ismertségre, az akkor kapott pénzjutalmat vállalkozásukba forgatták. Gitta most 33 ezer dollárnak megfelelő pénzdíjat vehetett át Nairobiban az elismerés mellé. Ennek kapcsán azt nyilatkozta, az összeget arra használják, hogy azzal megalapozzák a klinikai teszteket, és tökéletesítsék a jelenleg 80 százalékos megbízhatósággal működő eszközt.

A feltaláló azt is közölte, a klinikai teszteket 380 páciens bevonásával végeznék el, és cél, hogy a Matibabu 90 százalékos megbízhatóságú legyen.

A vállalkozás egy másik tagja pedig azt is elmondta, megvan az üzleti tervük az okostelefonnal működő eszközre. A klinikai tesztek után azt 100 dollár körüli áron, kompakt termékként kínálnák ott, ahol arra szükség van.