A szabadsággal általában a „jól megérdemelt" jelzőt szoktuk összepárosítani, pedig sokan a taposómalomból történő kiszabadulásként élik meg. Bármelyik szemlélettel nézünk is a szabadságunkra, valószínűleg rögtön lelohad a kedvünk, ha a főnökünk felhív Mallorcán, hogy másnap a szabadság ellenére be kéne jönni dolgozni, mert a kulcsember Gizike lebetegedett. Sőt, a szabadság átütemezése megtörténhet már a szabadságunk megkezdése előtt is, pedig nekünk lehet, hogy akkor már megváltott repülőjegyünk van Honolulura. Vajon mit szól a munkajog mindehhez?
Természetesen az elsődleges szempont, hogy a szabadság kiadása a kellő rugalmassággal párosuljon, akár úgy, hogy a munkatársak maguk beszéljék meg a nyári szabadságolásokat egymás közt, akár a munkáltató állapítsa meg annak időpontját.
Azt minden alkalmazottnak tudnia kell, hogy jogilag a szabadság kiadása a munkáltató joga és egyben kötelessége is, nem pedig az alkalmazotté. A munkáltató nem hivatkozhat egy szilveszteri munkaügyi ellenőrzésen arra, hogy a munkavállaló szabadsága azért van még bent száz százalékban, mert nem vette ki. De a törvény tartalmaz egy kivételt ez alól: minden évben hét munkanapot, legfeljebb két részletben tényleg akkor kell kiadni, amikor a munkavállaló kéri. Ez a szabály a munkaviszony első három hónapjára nem vonatkozik.
Persze ezzel a munkáltatót nem lehet sarokba szorítani egy olyan napon, amikor elaludtunk, vagy egész nap ömlik az eső és nincs kedvünk kimozdulni sem otthonról. A szabadságolási igényt ugyanis legalább tizenöt nappal a szabadság kezdete előtt be kell jelenteni, a munkáltató pedig a szabadság kiadásának időpontját a munkavállalóval legkésőbb a szabadság kezdete előtt tizenöt nappal köteles közölni.
Sok cégnél központilag áll le a termelés nyáron, pont azért, hogy mindenki egyszerre menjen szabadságra, megelőzve a helyettesítési gondokat. De mi van akkor, ha a leállásnyi időre már nincs elegendő szabadsága a munkavállalónak, mert azt már az év első felében jelentős mértékben kivette a szabadságát? Ilyen esetben a munkáltató kénytelen mentesíteni a munkavállalót a munkavégzési kötelezettség alól, erre az időszakra ráadásul köteles alapbért fizetni a munkavállalónak, nem minősítheti tehát át fizetés nélküli szabadságnak!
A szabadságot úgy kell kiadni, hogy a munkavállaló naptári évenként egy alkalommal, legalább 14 egybefüggő napon szabadságon legyen. Ettől azonban a felek egyező akarattal eltérhetnek akár a munkavállaló hátrányára is, sőt, ez kiköthető megállapodásban is.
Az Adózóna cikkében a szerző, dr. Hajdu-Dudás Mária munkajogász további eseteket is taglal még cikkében, úgymint a szabadság alatti megbetegedés esetét vagy a szabadság megszakítását, illetve kitér a részmunkaidő és a két munkaviszony eseteire is.
A cikk itt olvasható el.